Sziasztok!
Bocsi hogy csak most teszem fel a következő részt, sajnos nem volt időm megírni.
Remélem tetszeni fog ez a rész és jó sokan elolvassátok!
Remélem tetszeni fog ez a rész és jó sokan elolvassátok!
Puszii:)
Zsófi :)
Ami az előző
részben történt:
Abby
elutazott Párizsba. A repülőtéren nagyon nehezen vált el édesapjától. Amikor
leszállt a repülője nagyon boldog volt, hogy újra láthatja a családját. Rengeteget
nevettek, sétáltak és szórakoztak. Időközben nyilvánosság elé került Abby és
Liam kapcsolata. Neten tartották a kapcsolatot. Abby találkozott a régi
barátaival is.
Amikor
elment vásárolni suvenirt a fiúknak, rajongók hada vette körül. Autógrammot és
közös fotót szerettek volna a lánytól. De ő nem tudta mit tegyen, elmenekült
onnan. Amikor át akart menni az úton nem nézett körül és elütötte egy autó….
Tom
szemszöge:
-
Kérem doktor úr! Ne csigázzon minket! Mi van a
lányommal? – könyörögtem neki.
-
Nem tudom hogy mondjam el Önöknek. – kezdett
hozzá a doki.
-
Ugye nem halt meg? – kérdezte ijedten Liam.
-
Nem. – Egy picit megkönnyebbültem. Legalább nem
halt meg a lányom.
-
Akkor? – sürgette őt Louis.
-
A műtét eléggé elhúzódott, mi mindent
megtettünk.. – kezdett bele ismét a doktor. – De sajnálattal közlöm Önökkel
hogy a lány kómába esett.
-
Hogy micsoda?? – Emily nem bírta már ezt a
megrázkódtatást és elájult.
-
Emily. Emily. Ébredj! – ébrezgettem. De nem
ébredt. Az orvos azt tanácsolta, hogy feküdjön be egy kórterembe. Nagyon
kimerült volt.
-
És doktor úr, fel fog épülni a kómából? Lesz
valami következménye? - sürgette őt Zayn.
-
Ha felkelne, súlyos maradandó sérülései lesznek vagy
elvesztheti az emlékeit.
-
Istenem, csak ezt ne. – hallottam ahogy Liam
elszomorodik.
-
Mennyi az esély arra hogy felébred a kómából? –
kérdezte reménykedve Louis.
-
Kevés az esély de mi mindent meg teszünk, amit
lehet. Abby Isten kezében van.
-
Be lehet hozzá menni? – kérdezte Niall.
-
Igen. Jó lenne ha minél többet foglalkoznának
vele. Beszélgessenek vele, hátha hamarabb felépül. - tanácsolta az orvos.
-
Rendben. Köszönjük. – Vettem erőt magamon.
-
Nincs mit. Nemsokára vissza jövök hogy megnézzem a lányt. – elköszönt
majd el ment.
-
Fiúk köszönöm hogy itt vagytok Abby mellett.
Sokat jelent ez nekem/ nekünk.
- - Alap hogy itt vagyunk. Hisz szeretjük a lányát.
Nem fogjuk itt hagyni, főleg nem ilyen állapotban. - Maradunk ameddig csak
lehet. A rajongók biztos megértik majd a történteket. - mondta Harry.
- - Nagyon kedvesek vagytok fiúk. Ha fáradtak
lennétek elviszlek titeket a régi házamba. Rengeteg üres szoba van, ahol meg
tudunk szállni.
-
Köszönjük Tom. De most itt szeretnék maradni
mellette. Persze ha nem baj. – szólalt meg Zayn.
-
Akkor menjünk be hozzá. – ajánlotta fel Harry.
-
Menjünk.
Annyira jó
látni hogy ennyire szeretik a lányomat. Ilyenkor sem hagyják egyedül. Istenem
ha a lányom meghal nem tudom mi lesz velem. Remélem túl éli, minden este
imádkozni fogok érte.
Liam
szemszöge :
A fiúk
engedték hogy én menjek be először a szobába. Amikor beléptem, nagyon meg
ijedtem. Abby gépekre volt kötve. Az egész az én hibám. Ha nem teszem ki a képét
Twittere és nem állítom be partnernek Facebookon nem kezdik el üldözni a
paparazzik. Remélem, hamar felépül és nem lesz komoly baja. Különben nem fogom
meg bocsátani magamnak.
-
Abby, ha hallasz. Kérlek ne haragudj. Nagyon
szeretlek.
Nem tudom,
mit tegyek. Itt ülök a szerelmem mellett és a könnyeimet törölgetem az
arcomról.
Hallottam
hogy valaki kopogtat az ajtón.
*kopkopkopkopkop*
-
Bejöhetünk mi is? – kérdezték a fiúk.
-
Persze. – Ismét letöröltem a könnyeimet az
arcomról. – Nyugodtan bejöhettek.
-
Hogy van? – kérdezte tőlem Louis.
-
Változatlanul.
-
Ugye nem magadat hibáztatod Liam? – kérdezte
tőlem Niall.
-
De igen. Ez az egész csak is az én hibám. Ha.. –
de belém fojtották a szót.
- - Nincs semmi ha.. Tudod jól hogy a paparazzik és
a rajongók már csak ilyenek. – vigasztalt Harry.
-
Ezért vigyáznak ránk testőrök.. Gyere menjünk
„haza” és pihenjünk egy kicsit. Nem lehetsz ennyire nyúzott.. - mondta Zayn.
-
Nem! Itt maradok. Nem hagyom egyedül. Nézzetek
rá, nincs jól. – mutattam rá Abby-re.
-
Nyugodj meg Liam. Akkor legalább egyél valamit
és mosakodj meg. – ajánlotta fel Louis.
-
Rendben. De másról szó sem lehet.
-
Jó. Gyere.
Mielőtt
elmentünk volna, adtam Abby homlokára egy csókot. Remélem érzi hogy itt
vagyok/vagyunk mellette.
Amikor
kiléptünk a kórházból újságírók hada várt minket.
-
Hogy van Miss Gonzales?
-
Felépül?
-
Hogy vannak maguk? Mit éreznek most?
Csak ezeket
a kérdéseket hallottam.. Úgy dúlt bennem az indulat. Nem tudtam mit
válaszoljak, csak tovább sétáltunk. Felhívtuk Tom-ot hogy jöjjön el értünk mivel nem
tudtuk hogy hol lakik Emily és a kis Adam.
Adam nagyon aranyos. Aranyosabb mint ahogy Abby leírta. Amikor oda értünk a
házhoz a kisfiú épp vacsorázott. Tom és Susan vigyázott Ad-re mivel Emily-t
bent fogták a kórházba. Tom megmutatta a szobánkat. Én pont azt a szobát kaptam
ami Ab szobája mellett volt. Lezuhanyoztam, át öltöztem majd gyors ettem
valamit.
Mikor
elindultam volna a kis Adam oda futott hozzám.
-
Szija. Tye ki vagy? –kérdezte tőlem a kis srác.
-
Liam vagyok. Te ugye Adam vagy.
-
Igen. Nyem tudod holy van a nővéjem? – kérdezte
a kis boci szemeivel.
-
El kellett utaznia pár hétre. De nem sokára
itthon lesz.
-
De jóó!!
-
Adam! Hol vagy? – hallottam Tom hangját.
-
Itt vagyook.
-
Végre meg vagy. Látom össze barátkoztatok. –
nevetett Tom.
-
Igen. Nagyon ari a fiad. – nevettem már én is.
-
Méjt kerestél apuka? – bohóckodott Ad.
-
Mert vár már az ágyikód. Meg fürdetlek és
mesélek neked.
![]() |
| Susan és Adam háza |
-
Jóó. De én azt szeretném ha az a jépás gyejek
mesélne nekem.
-
Répás? – kérdezte Tom. Én már nagyon kuncogtam.
-
Tom ő Louisra gondolt. Ő eszik folyton répát.
-
Tényleg? –
már ő is kuncogott.
-
Igen. – Adam már futott fel a lépcsőn.
-
És te merre mész? – kérdezte tőlem Tom.
-
Abby-hez. Nem akarom egyedül hagyni.
-
Rendes vagy, de pihenned kell. Menj be hozzá
reggel.
-
Nem. Szeretnék vele lenni. Minden percet vele
tölteni.
-
Rendben.. akkor menj be hozzá. Látom nagyon
szereted a lányomat.
-
Nagyon. További szép estét Tom.
-
Szia!
Amikor már
nyitottam az ajtót Susan kiáltott utánam.
-
Liam várj!
-
Gyorsan mond Susan. Épp Abby-hez indulok.
-
Pont most? – hallottam a hangján hogy valami
fontosat akar mondani.
-
Igen. Miért?
-
Hívjunk össze egy kupak tanácsot. Fontos lenne
számotokra.
-
Hát ha nagyon muszáj.. de kérlek siessünk.
-
Rendben gyere. Ülj le a nappaliba. Le hívom a
többieket is.
-
Jó.
Míg a
nappaliban ültem, Abby-re gondoltam. Vajon mi lehet most vele? És ismét
elszomorodtam. Hallottam ahogy Niall dübörög a lépcsőn. Biztos nem tetszik neki
valami.
-
Siessünk, mert már elígérkeztem Adam-nél. –
hallottam Lou-tól.
-
Szóval akkor kezdhetjük? – álltam fel.
-
Igen… Szóval.. – kezdett bele Susan. – arra
gondoltam, mivel itt vagytok Franciaországba belefűzhetnénk az itt létetekbe egy két rögtönzött
koncertet. És adhatnátok interjúkat.. ne hagyjátok magukra a rajongókat.
-
De hát Susan. Nem kérheted ezt tőlünk.. főleg
nem ilyenkor. Tudod mi van Abby-vel.-
mondta Lou.
-
Tudom. De muszáj lenne srácok. Nem hagyhatjuk ki
ezt a lehetőséget. Holnap reggelre beszerveztem nektek egy reggeli showt.
-
És Abby? – akadtam ki. – Én vele akarok lenni és
nem ilyen reggeli műsorokba szerepelni.
-
De Liam..
-
Sajnálom Susan, de nem..
-
Figyelj tesó.. szerintem Abby örülne neki.. –
nyugtatott Harry. – Nem terheljük túl magunkat. Csak egy két koncert, interjú, műsorok. Ugyis lemondtunk egy csomó koncertet emi ebben az időszakban lett volna. Plusz a turnét is. Benne vagy legalább ebben?
-
Hát, ha tényleg nem terheljük túl magunkat. De csak akkor.
-
És ti fiúk? Ti is benne vagytok? – kérdezte
Susan. Láttam hogy Lou is bizonytalan.
-
Rendben. Benne vagyok. – körülnéztem.
-
Rendben.. Nagyon örülök neki.
-
Akkor mehetek a kórházba? – kérdeztem.
-
És én Adamhez? – kérdezte Louis.
-
Persze menjetek. Liam korán gyere haza, mert
együtt kell hogy menjünk a stúdióba.
-
Rendben. – És már rohantam is.
A kórházban nem nagyon akartak beengedni a kórterembe. Sokat kellett erősködnöm hogy bent
tölthessem az éjszakát a kedvesemmel. Az első éjszaka nagyon hosszan telt.
Louis
szemszöge:
-
Réépááás.. Hool vagy?? – keresett engem Adam.
-
Jövök már.. Itt is vagyok.
-
Végje! Máj apuci megfüjdetett és a mesére vájok.
Gyeje a szobámba! – sietetett a kissrác.
-
Nem vagyok ám olyan gyors mint te. Spuri a
szobádba.
-
Megyeek. Már itt vagyok. És tee hoj vagy már?
-
Itt vagyok. – ebben a percben léptem be a
szobába. – Mit szeretnél hallani? Melyik mesét meséljem el neked?
-
Nyem tudom. Valami vicceset. – és ásított egy jó
nagyot.
-
Rendben. Egy Grimm mesét olvastam neki. - A mese
végére más jó mélyen szundikált.
-
Hé Louis. – jött be hangosan Niall.
-
Cssssss… - mordultam rá. – Most aludt el.
-
Oké. Oké. Anyuci. Gyere ki majd egy kicsit
beszélnünk kéne.
-
Rendben megyek.
Miután
betakartam a gyereket. Adtam a homlokára egy puszit, majd halkan kiosontam a
szobából. Bementem Niall szobájába.
-
Mi volt olyan fontos? – kérdeztem tőle.
-
Semmi. – nevetett. – Gondoltam elmehetnénk egy
kicsit sétálni.
-
Most?
-
Igen.
-
Figyelj majd máskor. Fáradt vagyok már és holnap
korán kell kelnünk.
-
Jajj ne már.. nem lehetsz ilyen puhány. Gyere
már. Csak sétálunk.
-
Bocsi, de nem. Feküdj le te is. Látom rajtad hogy
te is ki vagy purcanva.
-
Hát jó. De akkor holnap bemegyünk Abby-hez? - kérdezte tőlem.
-
Igen. Nem hagynám ki. Jó éjszakát.
-
Szia!
Bementem a
szobámba lezuhanyoztam és lefeküdtem. Abby-vel álmodtam. Nagyon hiányzik.
Annyira szeretném már magamhoz ölelni. Soha nem mertem el mondani neki, de
tetszik nekem. Ha meghal nem tudom mit csinálok..:(
Már nagyon késő van, nemsokára újra látom őt. Jó éjszakát!


Szia:) Most kezdtem olvasni a blogodat és nagyon jó :)
VálaszTörléssiess a kövi résszel :D
Próbálok sietni :)
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszik a blog :)