6. fejezet- A baleset

Liam szemszög:

Ez meg mi a franc volt? Miért rohant el így? Miután Abby berohant a házba Susan jött ki az ajtón.

-          Liam, mi volt ez az előbb? Abby sírva futott fel az emeletre. Mi történt? Megbántottad valamivel? – vont felelőségre Susan

-          Nem. Az autóban véletlenül megcsókoltam.. és nagyon megijedt vagy nem tudom.

-          Megcsókoltad? Mondtam hogy hagyjad még egy darabig.

-          De..

-          Nincs de. Menjél szépen haza. Nyugodtan ne hogy valami bajod legyen.

-          De hát..- egyszerűen nem engedte hogy befejezzem a mondani valómat. -  Viszlát.

Vajon ismét összetörték a szívemet? Nem volt elég az amikor Danielle a nyilvánosság előtt dobott? Annyira ideges vagyok. Mielőtt haza értem volna volt egy kis balesetem. Nem figyeltem oda az útra és megcsúszott a kocsi. Elvesztettem az irányítást az autó felett. Kettőnél többet pördült, és éreztem hogy valaminek nekimentem. Ezután már csak a korházban ébredtem

A kórház

       -  Liam végre. – hallottam Louis hangját.

-          Jól vagyok. De mi történt? – kérdeztem tőlük. Tényleg nem emlékeztem semmire.

-          Mikor tartottál haza felé, valahogy megcsúsztál az úton és nekimentél egy fának. Hála isten jöttek utánad egy egyből hívták a mentőket és behoztak ide. Miután látták, hogy ki vagy, telefonáltak nekünk. Nagyon megijedtünk te bolond.

-          Mi a bajom? Ugye nem súlyos?? Hisz nem sokára koncert.. –aggodalmaskodtam.

-          Semmi komoly. Egy kis agyrázkódás, és megrepedt a bokád. – mondta Zayn.

-          Mii?? Megrepedt a bokám? De mi lesz így velem?

-          Nyugi. Megoldjuk. – mondja Niall.

-          ÉS meddig kell bent lennem a korházba?

-          Hát.. őő… minimum 3 nap. Megfigyelés alatt állsz. – figyelte a foldet Louis.

-          Neem. az nem lehet. Hisz holnap reggel randim van. Beszélnem kell Abby-vel. Muszáj elmennem..

-          Nem mehetsz Liam,sajnáljuk. – válaszolt Zayn.

-          És Abby tudja hogy itt vagyok? – kérdeztem tőlük.

-          Nem. Megkértünk Susant ne szóljon neki. Náluk voltál és gondolom összevesztetek valamin. És nem szeretnénk ha idegeskednél. – mondta Harry.

-          Kérlek fiúk hívjátok fel őt. Beszélnem kell vele mielőtt elutazik! Könyörgöm.

-          Most már késő van. Nem hívhatjuk fel. Már tuti alszik. – minket is csak kivételesen engedtek be, már lejárt a látogatási idő. – nyugtatott Louis.

-          Nem érdekel. Kérlek szóljatok neki.

-          Figyelj tesó. Holnap reggel oda megyek és szólok neki. Ha jól tudom, délben indul a gépe. –Remélem még elérem. Ez így meglel? – kérdezte tőlem Louis.

-          Igen, de kérlek siess. Próbáld meg otthon érni.

-          Rendben.

Bejött az ápolónő, hogy most már hagyjanak engem pihenni. Miután elmentek csak gondolkodtam. Remélem utolérik Abbyt. Nem szeretném ha úgy menne el hogy ezt nem beszéljük meg.

Louis szemszög:

-          Srácok oda tudnátok vinni Abby-hez? Csak rakjatok ki és utána haza megyek. – mondtam nekik.

-          Ilyenkor? Túl késő van! – mondta Zayn.

-          Nem baj! Félek hogy már nem érem itthon.

-          Jó te tudod. – válaszolt Harry.

Amikor kitettek Abby-nél nagyon izgultam. Remélem még ébren vannak. Csöngettem náluk. Ahogy láttam égett a nappaliba a villany. Remélem még ébren vannak. És kinyitották az ajtót.

-          Louis, hát te meg mit keresel itt? – kérdezte tőlem Susan.

-          Susan bemehetnék? Nagyon fontos! – sürgettem őt.

-          Gyere be. De mi történt? – kérdezte aggódva.

-          Liam-nek autóbalesete volt miután eljött tőletek. – hadartam egy kicsit.

-          Mi lett vele? – kérdezte.

-          Agyrázkódás és megrepedt a bokája. 3 napig korházban kell lennie. Abby még ébren van? Felmehetek hozzá? Nagyon fontos lenne!

-          Szerintám már alszik. Vagyis miután Liam elment sírva rohant fel a szobájába és nem enged be senkit. De megpróbálhatod.

-          Rendben. Felmegyek.

Ahogy sétáltam fel a lépcsőn, nem tudtam hogy mondjam meg neki.

*koppkoppkopp*

- Most hagyjatok,de már mondtam. –hüppögött Abby.

- Abby, Louis vagyok ! Engedj be kérlek. Fontos.

-  Louis? Gyere be!

-          Köszönöm hogy beengedtél.

-          Nincs mit. – és letörölte a szeméről a könnyet. Oda ültem mellé és letöröltem az arcáról a könnyet. – Abby valamit el kell mondanom.

-          Mondjad már, látom rajtad hogy gáz van. – láttam hogy nagyon ideges, szóval próbáltam óvatosan tálalni a dolgot.

-          Abby, mi történt közted és Liam között amikor elbúcsúztatok? – kezdtem bele.

-          Hát, puszit akartam neki adni, és ő úgy húzta el az arcát hogy csók legyen belőle. És én nem, álltam rá készen. De mért kérdezed?

-          Liam nagyon ideges lehetett mert.. – és elcsuklott a hangom.

-          Mert?? Mi történt? – nagyon ideges lett. Felugrott az ágyból és a szobába sétált.

-          Kérlek mondjad már.. mi történt vele?

-          Útközben megcsúszott az autója az úton párszor megpördült és nekiment egy fának. Most a korházba fekszik… - nem tudtam befejezni a mondatot mert egy nagy huppanást hallottam. Mire odafordultam Abby a földön feküdt eszméletlenül.

-          Abbyyyy.. Abbyyy.. – uram isten. – ébredj, kérlek.. szeretlek.. könyörgöm ébredj fel.

-          Susaan , Tom! – ordítottam nekik. Gyertek gyorsan. Könyörgöm.

-          Mi az? – rohant be Tom. – Kicsim, mi történt vele Louis??

-          Elmondtam neki mi történt Liam-el, és így reagált rá. Teljesen gyenge volt, annyit sírt.

-          Gyere emeljük fel és tegyük bele az ágyába. – utasított Tom.

-          Itt maradok vele ameddig fel nem kel. Ugye maradhatok? – kérdeztem tőle.

-          Persze csak ne idegesítsd fel.

-          Rendben. Le megyek, a konyhába hozok egy pohár vizet. Hogyha felébredne igyon valamit.

Istenem annyira rossz ilyen tehetetlennek lenni. Felhívtam a fiúkat hogy ma este már nem megyek haza. Picit kételkedtek bennem, de mindent elmagyaráztam nekik. Üdvözletüket küldték. Nem tudom mikor de elaludtam Abby-nél. Körülbelül 7 óra lehetett amikor felébredtem. Láttam hogy abby ott ül mellettem.

-          Jó reggelt álomszuszék. – köszöntött Abby.

-          Szia. –ásítottam egy jó nagyot. - figyelj mielőtt még elmész kérlek menj be Liam-hez.

-          Akkor tényleg megtörtént. ÉS az én hibámból.

-          Jaj, abby ne bolondozz. Miért lenne a te hibád? – felültem és odamentem mellé.

-          De igen, ha nem rohanok el, és megbeszéljük..akkor nem történik ez. –és ismét sírtam.

-          Abby kérlek, ne sírj. Mert akkor én is sírok. – próbáltam megvigasztalni. – szedd össze magadat lemegyünk reggelizni és beviszlek a korházba. Rendben?

-          Köszi. Örülök hogy itt vagy Lou.

-          Erre vannak a barátok. – kaptam tőle egy puszit és megölelt.

Amikor elkészült lementünk ettünk valami könnyűt és megittunk egy kávét. Ezek után elindultunk a korházba. Elég hosszúnak tűnt az út. Amikor beértünk a korházba Liam már ébren volt.

-          Menj be hozzá. Egyedül hagylak titeket. Apud fél 11kor jön érted addigra remélem sikerül megbeszélnetek a dolgokat. – búcsúztam el tőle. – Vigyázz magadra Párizsba. Remélem minél hamarabb haza jössz. Légy jó. – Elég szorosan megöleltem és elbúcsúztam tőle. Remélem nemsokára látom.

-          Rendben. Köszönök mindent. Majd hívlak ha odaértem. Szia Lou!

Abby szemszöge:

Amikor elbúcsúztam Lou-tól elég erős gyomorgörcs jött rám. Ez az egész az én hibámból történt, ha nem veszek össze vele akkor nem történik ez. Kopogtattam az ajtón.

*kopkopkopkop*

-          Szabad! – jött bentről a hang.

-          Szia! – lengettem a „fehér zászlót „ .

-          Abby! – felült Liam az ágyon. – Nagyon örülök hogy bejöttél még az utazás előtt. Gyere ide ülj ide mellém.

-          Jaj, Liam nagyon sajnálom a történteket. Ez az egész az én hibám. Nem szerettem volna hogy ez legyen. Kérlek ne haragudj. – sajnálkoztam.

-          Ne butáskodj, én voltam a bolond. Nem kellett volna megcsókolnom téged. De tudnod kell hogy nagyon tetszel nekem. Már nem bírtam türtőztetni magamat. Az az egy bosszant hogy nem tudom te mit érzel irántam.

-          Nagyon tetszel nekem Liam. De eddig nem tudtam hogy mondjam el neked.

-          Tényleg? Ez igaz?

-          Igen. – pirultam el. – De nem tudtam hogyan mondjam el neked. Kezdetben kerültem a társaságodat. Hiszen egy sztárral nem jó kikezdeni. A mániákus rajongók, a paparazzik, beleszeretsz egy másik lányba aki sokkal szebb nálam.

-          Ne bolondozz. Téged soha nem dobnálak ki. Szeretlek.

-          Úgy ápolnálak naphosszat itt a korházba és otthon. De sajnos el kell utaznom.

-          Ha haza jössz, mindent bepótlunk- mosolyogott rám. – Rendben?

-          Oksi. De most megyek. Itt van már apa. – búcsúztam el tőle.

-          Rendben. Egy pici csókocskát kaphatok? – kérdezte tőlem a buja mosolyával.

-          Hát.. nem is tudom..- viccelődtem vele. – Ha megígéred hogy jó fiú leszel míg nem leszek itthon.

-          Megígérem. Én leszek a legeslegjobb. Egy kisangyal leszek. – poénkodott velem. – Szóval áll az alku?

-          Igen. – Közel hajolt hozzám és megcsókolt. Nagyon nagyon jó volt. Érzetem a közelségét és azt hogy szeret. A csók után nagyon elpirultam de ő is.

-          De most már tényleg megyek. Még itt maradok és nem látom a többieket.

-          Oksi. Vigyázz magadra kérlek. Megkérem a fiúkat hogy hozzák be a laptopomat és skype-on kamozunk.

-          Rendben. De te is vigyázz magadra. – búcsúzásnál kapott még egy csókot.

-          Ohh..- pirult el az édes. – Én vigyázok. Szeretlek!!

-          Én is! Sziia. – mosolyogtam. És kimentem az ajtón.

Apa már itt várt az ajtó előtt. Indultunk kifele amikor jöttek velem szembe az 1D-s srácok. Csak nagy ölelésre és puszira volt időm, különben lekésem a repülőmet. Jókívánságokat küldtek.

És elindultunk a repülőtér felé.