7. fejezet- Párizs 1. rész

Abby Szemszög:

Amikor elbúcsúztam apától a repülőtéren megszakadt a szívem. Apa egy picit elszontyolodott.

-          Vigyázz magadra!

-          Rendben apa. Ti is vigyázzatok magatokra! Ha minden jól megy egy hét múlva itt találkozunk.

-          Igen is főnök. – viccelődött apa. – Tényleg vigyázz magadra! Nem tudom mit csinálnék ha valami bajod lenne!

-          Rendben. Most megyek mert nem sokára indul a gépem. Szia Apa. Szeretlek- búcsúztam tőle.

-          Szia! Szeretlek.

Mikor felültem a repülőre nagyon izgatott voltam. Újra láthatom a családom másoik felét. A kis Adam. Nagyon hiányzik már. Nagyon keveset aludtam az éjjel, csak forgolódtam. Sokat gondoltam Liam-re is. Végre boldog vagyok, vele. És már hivatalosan is együtt járunk (plusz kitett róla egy képet a Twitterjére hogy én vagyok a barátnője.)Rengeteget támadnak a rajongói ez miatt. Hogy elveszem tőlük a kiszemelt „pasijukat”. Ezt egy picit furcsáltam, de megszokom majd. Amikor leszálltam a repülőről anyáék már kint vártak. Adam a nyakamba ugrott és ahol tudott megpuszilt.

-          Adam! Jaj, de hiányoztál már. – pusziltam én is őt. – Nagyon szeretlek öcsi sajt.

-          Abby! Kicsim! – hallottam anya hangját.

-          Anya! Nagyon hiányoztál te is.

-          Te is nekem. Örülök, hogy itt vagy. Menjünk haza, biztos elfáradtál az úton. – ajánlotta anya.

-          Rendben. Menjünk. Gyere, Adam leteszlek, mert vinnem kell a bőröndöket.

-          Oksii. – bólintott vidáman.

Míg mentünk hazafelé sok mindenen gondolkoztam. Haza érkezésünk után felmentem a szobámba próbáltam kipakolni és odaadtam az ajándékokat anyáéknak. Nagyon örültek neki. Azt mondták pihenjek, nemsokára kész az ebéd és utána elmegyünk sétálni. Felhívtam Liamat hogy nem történt semmi az úton, és hogy jól vagyok. Nagyon örült a hangomnak, azt mondta, hogy szeret, és hogy bár mikor hívhatom. Nála van már a laptopja így este skype- on beszélünk. Miután letettem a telefont felhívtam Louis-t is, hiszen neki is megígértem, hogy felhívom. A telefonálgatás után picit lepihentem.

Kicsit később Adam jött be a szobámba.

-          Mikoj megyünk az ájjatkertbe? – kérdezte tőlem a kis kölyökkutya szemével.

-          Mit szólnál hozzá, ha holnap mennénk el. Csak mi ketten. Rendicsek? – kérdeztem tőle.

-          Gyóóó – mosolygott az öcskös. – Megmutyatyom nyeked a kencem állataimat.

-          Rendben.! Gyerekek gyertek kész az ebéd.

-          Megyünk.- kiabáltam le anyának.

Az ebéd nagyon fincsi volt. Ebéd után pedig egyből mentünk be a városba. Rengeteget vásároltunk, nevettünk, csináltunk képeket. Nagyon régen nevettünk ennyit. Hiányzott ez a felszabadult nevetés. Adam is annyit nőtt, hogy először meg sem ismertem. Este nem ettem semmit, nem voltam annyira éhes. Lezuhanyoztam és bekapcsoltam a gépet. Liam már fent volt skype-on. Rá is írtam.

Olyan jó volt látni. És beszélni vele.

-          Jobban vagy már? – kérdeztem tőle.

-          Igen. Főként hogy újra látlak. Minden oké? – kérdezte tőlem.

-          Persze. Jaj a kis Ad már olyan nagy. És anya is egyre szebb lesz. És te? Jobban vagy már? Fáj a lábad? – kérdeztem tőle.

-          Igen. És milyen idő van nálatok? Hiányzom? Ugye nem bántad meg a dolgokat?

-          Túl sok a kérdés. Próbálok röviden válaszolni. Nagyon jó idő van. Süt a nap. Nagyon hiányzol. Minél hamarabb látni szeretnélek. Megölelni, hozzád bújni, puszilni és a kezedet fogni.

-          Jaj Ab, én is már nagyon szeretném ha itt lennél mellettem.

Rengeteget beszéltünk és nevettünk. Örülök, hogy feltalálták ezt a programot. Nem tudom, mit csinálnék nélküle. Lefekvés előtt beraktam a füles a fülembe és azon aludtam el. Természetesen One Direction-t hallgattam. Olyan, mint ha itt lennének mellettem. Hiányoznak a srácok.

Reggel elég frissen keltem. Ad már rajtam ugrált. Befeküdt mellém egy kicsit és utána felkeltünk.

Rendbe szedtem magamat, megreggeliztünk és irány az állatkert. Tényleg nagyon jó volt. Megmutatta a kedvenc állatait . Beszélgettünk, megetettük, simogattuk az állatokat, rengeteg képet csináltunk. Ad egyszer szeretne eljönni velem Londonba, remélem lesz rá lehetősége nagyon tetszene neki plusz apát is régen látta már. Mielőtt haza mentünk volna ettünk egy fincsi fagyit és elmentünk egy játszó térre. Ott találkoztam egy nagyon régi és jó ismerősömmel.

-          Sam! Sziia! –köszöntem neki. – Milyen régen láttalak.

-          Abby? Tényleg te vagy az? Vagy ezer éve nem láttak. Mi van veled? – kérdezte tőlem.

-          Jól vagyok köszönöm. 1 hétre jöttem haza. Hiányoztak az itthoniak. És mi van veled?

-          Meg vagyok, épp a húgomat hoztam ki a játszó térre. Pasikkal hogy állsz?

-          Hát.. jól. Épp az utazásom előtt jöttem össze egy sráccal. – meséltem neki picit kacérkodva.

-          Tényleg? És ki ő? Helyes?

-          Hát, nem tudom ismered-e a One Direction-t..

-          Igen ismerem.. – pici hatás szünet- Ó, te jó ég. Melyikkel jöttél össze Ab?

-          Liam-el.

-          Wooow.. Gratulálok nektek. – mókásan kezet fogtunk.

-          Köszi. De most már mennünk kell. Nagyon el ment az idő. Remélem még beszélünk.

-          Rendben. Nekünk is menni kell már.

-          Adaam! Adam! – kiáltottam a nevét. – Gyere megyünk!

-          Medeek! – kiáltotta. – Itt vadok. Mehetyünk.

Kézen fogva sétáltunk haza. Annyi képet csináltunk, hogy még a fényképezőn a hely is betelt. Este megnéztünk közösen egy filmet, persze Ad választotta ki. Valami új animációs filmet néztünk. azt hiszem a Hupikék Törpikék című filmet.

/5nappal később/

Lassan indulok haza. Találkoztam a régi barátokkal, elmentünk moziba, bowlingozni.. Nagyon jó volt ez a pár nap velük. A fiúkkal rengeteget kameráztam, beszélgettem, küldtek nekem képet (amin rengeteget nevettem). Így olyan mintha mindig velem lettek volna. Elindultam a városba. Vásároltam a fiúknak, apáéknak ajándékot. Remélem tetszeni fog nekik. Haza vittem a szatyrokat utána pedig beültem egy kávézóba. Egy két lány jött utánam hogy autógrammot kérjenek tőlem. Először nem is tudtam hogy miről van szó.

-          Sziia Abby! – köszönt nekem a pici lány. – Kaphatok egy autógrammot?

-          Tőlem?

-          Igen.

-          De hát miért? Nem is vagyok híres. – álmélkodtam.

-          De igen az vagy. 5 napja nagyon híres vagy. Te vagy Liam Payne barátnője.

-          Ohh. Most már értem. Milyen névre írjam neked? – kérdeztem tőle.

-          Sarah vagyok. – megkapta tőlem az autógrammot.

Miután kiléptem a kávézóból paparazzik tömege, újságírók és „rajongók” leptek meg. Próbáltam elmenni onnan, de nem sikerült. Jöttek utánam, alig tudtam meglépni előlük. És ekkor történt a baleset. Nem néztem át amikor át akartam menni az úttesten, és elütött egy autó. Nagyon repültem amikor elütött és egy erős ütést éreztem a fejemen. Ez után semmire nem emlékszek semmire.

Emily szemszöge:

Annyira boldog vagyok, hogy itt a lányom. Olyan régen nem láttam már. Vettem neki egy fénykép keretet, és csináltattam bele egy képet amin közösen vagyunk. Remélem tetszeni fog neki.

Egyszer csak megcsörrent az itthoni telefon.

*csörrcsörrcsörrcsörr*

-          Hallo! – szóltam bele a telefonba.

-          Gonzales asszony? – hallottam a telefon másik végén lévő hangot.

-          Igen, én vagyok. Mi történt, ha szabad kérdeznem?

-          Az Ön lánya Abby Gonzales?

-          Igen mi történt? – egy picit ideges lettem. – Kérem ne húzzák az idegeimet! Mi van a lányommal?

-          Súlyos baleset érte miközben menekült az újságírók elől. Elütötte egy autó, és beverte a fejét a patkába.

-          Jézusom, mikor? ÉS hova vitték?

-          A Központi Kórházba vitték be. Elég súlyos sérülésekkel.

-          Már indulok. Ugye nem halt meg..

-          Nem, de nem lehet tudni hogy túl éli-e.

-          Uram isten. Már indulok is.

Az én kislányom nem halhat meg ilyen fiatalon. Édes istenem könyörgöm vigyázz rá. Mihelyt beértem a korházba felhívtam Tomot és a többieket, hogy ők is tudjanak róla.

-          Hallo! – vette fel Tom a telefont.

-          Tom. Én vagyok az Emily.  – mondtam neki zihálva.

-          Mi történt? Abby-vel van baj?

-          Jajj Tom..

-          Emily ne idegesíts! Mi van a lányommal?

-          Elütötte egy autó,miközben menekült a fotósok és újságírók elől.

-          Micsoda? Mi van vele?

-          Rettenetesen nagyot esett, még most is műtik. Az orvosok nem remélnek sokat. Kérlek Tom gyere ide. Én nem bírom egyedül.

-          Az első repülővel repülünk. Sietek!

-          Gyere kérlek, minél hamarabb!

Remélem nem lesz nagy baja a lányomnak. Nagyon régóta műtik már, kérlek édes jó istenem vigyázz rá!

Liam szemszöge.:

Szerencsére már haza engedtek a korházból. Azt javasolták, hogy még ne nagyon terheljem, kaptam két mankót és még egy ideig azzal kell közlekednem. Az elmúlt pár napban volt 2 dedikálásunk, és 2 koncert. Annyira boldog vagyok. Nemsokára itthon van Abby és ismét magamhoz ölelhetem. Nagyon hiányzik már.  Jó sok képet küldtünk egymásnak. Küldött olyat, amin az öccsével vannak az Állatkertben. Nagyon édesek voltak.

A fiúkkal éppen a játékteremben csocsóversenyt játszottunk amikor megcsörrent a telefon.

-          Hallo! - Vette fel Harry a telefont- Szia Susan. Mi történt?

-          Igen itthon vagyunk, mindenki. Miért?- ennyit hallottunk a beszélgetésből.

-          Jézusom! Ne! Ne mond ezt, mi történt? – nagyon megijedtem.

-          Add ide a telefont Harry! – vettem el tőle.

-          Itt Liam! Mi történt Susan? – kérdeztem tőle aggódva. Ahogy Harry fancsali arcát látom..nagy baj van.

-          Liam, kérlek nyugodj meg. Tommal el kell utaznunk egy időre Párizsba..

-          De miért? Abby-vel van valami? – vágtam a szavába.

-          Igen.. – csuklott el a hangaj.

-          Susan könyörgöm mi történt vele?

-          Elütötte egy autó. Súlyos sérüléseket szenvedett. Több órája műtik.

-          Neh.. – ziháltam. – Mi történt? Tudsz valamit?

-          Igen. Menekült az újságírók és fotósok elől. Nem nézett körül és lelépett az útról.. akkor történt a dolog.

-          Fotósok? Paparazzik? – és ekkor esett le. – Ez az én hibám. Én is menni akarok, vagyis mi is. Szüksége van ránk susan. Kérlek, ott a helyünk.

-          Rendben. Akkor a magángépetekkel repülünk 2 órá múlva! Készüljetek!

-          Várj! még annyit, mi van vele?

-          Az orvosok nem remélnek sokat. Több órája műtik.

És itt tört el a mécses nálam. Rettenetesen elkezdtem sírni. A barátnőm haldoklik és én ilyen messze vagyok tőle.

-          Liam, miért sirsz? Mi történt? – kérdezte Zayn.

-          Jaj, fiúk. Abby haldoklik- csuklott el a hangom.

-          Micsoda? Liam mi történt vele? – rángatott Louis.

-          Kergették a paparazzik (az én hibámból) és nem nézett körül az úttestnél. Elütötte az autó. Még most is műtik.

-          Ne..ez nem lehet. – mondta kétségbeesetten Niall.

-          Liam,mit mondott még Susan? – kérdezte Harry.

-          Több órája műtik, rengeteg vért vesztett és hogy nem remélnek sokat az orvosok. – mondtam nekik, közbe letöröltem a könnyeket az arcomról. – ÉS hogy 2 óra múlva indulunk a magángéppel ..vagyis az jön aki jönni szeretne.

-          Szerintem mindenki elmegy. Hisz Abby a barátunk.

Gyorsan felmentünk pakolni, ami fontos bedobtuk egy bőröndbe. ÉS már indultunk is a repülőtérre. Susan és Tom is ki voltak borulva. A repülőút nagyon csöndes volt.

Amikor oda értünk egyből a korházba mentünk. Abby anyukája Emily nagyon ki volt borulva.

Pont amikor odaértünk akkor jött ki az orvos.

-          Mrs és Mr. Gonzales? – kérdzte az orvos.

-          Igen, mi van a lányommal doktorúr?

-          Sajnálom…

Folytatjuk…