50 . fejezet – Most és mindörökre + Köszönet nyilvánítás

 Abby szemszöge:

A gyomrom görcsben, alig bírom vissza fojtani a lélegzetemet. Itt állok talpig fehérben a tükör előtt, és alig 2 óra múlva hozzá megyek ahhoz a sráchoz, akit a világon mindennél jobban szeretek. Nem is tudom, hogy érdemeltem ki ezt az egészet.

Amikor 2 hónappal ezelőtt Louis utánam jött a repülőtérre megfogadtuk, hogy soha de soha nem hagyjuk el egymást, hiszen nem tudunk egymás nélkül élni. Megpróbáltuk, de nem megy és ez tényleg így van. Egyből haza jöttünk és boldogan meséltük el a többieknek, hogy soha de soha nem szabadulnak meg tőlem. Niall majdnem kiugrott a bőréből, de ezt meg is értem, hiszen tényleg elválaszthatatlanok lettünk az évek alatt. Ő mindig velem volt. Büszkén kimondom, hogy sikerült annyira meg kedvelnem, hogy a legjobb barátomnak mondjam. Másnap Louis elhívott vacsorázni. Nem tűnt annyira furcsának az egész, hisz ez csak egy vacsora meghívás volt. De aztán, Niall elvitt ruhát venni, anya megcsinálta a hajamat és Susan a sminkemet kezdett gyanús lenni. Mindenki sok sikert kívánt, én pedig utamra indultam. Vacsora közben Louis, felhozta a régi szép időket, és megemlítette, hogy egyszer már meg akarta kérni a kezemet, de én elmentem itthonról. Rettenetesen összetört akkoriban. Aztán elővett egy kis dobozkát és megkérte a kezemet. Le sem tudom írni mennyire boldog voltam abban a percben. Másnap már elkezdtük szervezni az esküvőt és láss, csodát itt vagyok. Niall-el, anyával és Susan-al mentem el menyasszonyi ruhát választani. Mit ne mondjak érdekesen alakultak a szálak akkor is..

-          Hé Ab, figyelsz te rám? – rázott fel gondolataimból Niall.

-          Tessék? Bocsánat csak elkalandoztam.

-          Csak azt mondtam, hogy gyönyörű vagy. – kacagott. – De mégis hol jársz?

-          Visszagondoltam az eljegyzésre, az utána lévő bulira, meg az esküvői ruhaválasztásra.

-          Hát igen.. mókás pillanatok. Amúgy Louis-nak mikor akarod elmondani, hogy terhes vagy?

-          Hé, ne ilyen hangosan! – rivalltam rá. – Csak te tudod, senki más.

-          Jó-jó bocsika.. – hát igen..3 hete tudtam, meg hogy állapotos vagyok. Vagyis Niall hozta szóba, hiszen az elmúlt hetekben rengeteget ettem és attól féltek, hogy nem fog rám jönni a ruha. Aztán Niall felvezetett néhány dolgot és csináltattam egy tesztet. El sem hittem ezt az egészet. Egyből időpontot kértem a nőgyógyászomtól, hogy megtudjam tényleg növekszik-e bennem ez a kis csoda. És amikor közölte velem a jó hírt majd kicsattantam a boldogságtól, de mégis félek, hogy Louis mit fog szólni ehhez az egészhez. Hiszen neki a karrierje még csak most indul be és félek, hogy nem fog tetszeni neki ez az állapot.

-          Majd a nászúton. De nagyon félek Niall.. Mi van akkor, ha nem fog tetszeni neki ez az egész? Ha a karrierje fontosabb neki?

-          Ne bolondozz.. ha így gondolja, akkor nagy marha. De nem így van. Imád téged te buta. És amikor megtudja, hogy jön ez a kis csöppség ki fog ugrani a bőréből. Már nagyon szeretne babát. De készülj fel, 4-ig meg sem fogtok állni.

-          Hát remélem, igazad van. Na de induljunk, mert még elkések az esküvőmről.. –

-          Mit szólna a kedves férjed, ha elrabolnálak? – húzogatta a szemöldökét.

-          Megfosztana a napi kaja adagodtól. – nevettem fel.

-          Azt nem hagyhatjuk.. Indulás!

A templom előtt még megtorpantam. A két oldalamon a két apukám állt, mivel nekem kettő van. Nem akartam választani közülük így úgy gondoltam, hogy mindkettőjüket felkérem, hogy kísérjenek el az oltárhoz. Mély levegőt vettem és elindultunk. Az a boldogság, ami végig áradt bennem, amikor megláttam a barátainkat, családtagjainkat, a vendégeket és legfőképpen Őt, az leírhatatlan. Az összes szem ránk szegeződött mi pedig elindultunk az oltár felé. Még szerencse hogy apáék mellettem voltak, hiszen simán odarohantam volna hozzá, hogy velem legyen. De ők szépen vissza fogtak és lassan sétáltunk el a paphoz. Louis Harry-t választotta tanúnak én pedig Niall-t. Jake sajnos nem vehetett részt az esküvőn, mert Amerikában kellett maradnia. Természetesen megértettem, de azért örültem volna, ha velem együtt ünnepel. Amikor a pap ahhoz a részhez ért, hogy van-e ellenvetése valakinek.. szerencsére senki sem avatkozott közbe, így békességben folytatta a pap az esküvőt. A gyűrű felhúzása után, szenvedélyes csókban törtünk ki, amit a násznép éljenzéssel dicsért. Alig akartunk elválni egymástól, olyan jó érzés volt tudni, hogy most már csak az övé vagyok.

-           Mrs. Tomlinson elrabolhatom innen? – súgta a fülembe.

-          Hát persze. Mr. Tomlinson. –kacagtam fel. Egyből az ölébe kapott és rohanni kezdett velem a templom kijárata felé.

-          Annyira szeretlek.

-          Én is téged te majom. Most és mindörökre. – duruzsolta.

-          Nem ér ott hagyni minket. –nyafogott Niall. – De sok boldogságot nektek.

-          Louis, vigyázz a lányunkra rendben? – jött közelebb anya és apa.

-          Értettem drága apuka. – bohóckodott a férjem. Jézusom alig tudom kimondani. Igen. Ő az én férjem..

Eleanor szemszöge:

Bármit is mondanak, nekem meg kell szöknöm innen. Nem élhetek bezárva emögött a négy fal között. Hol van a családom? Miért nem látogatnak meg? És Louis? Annyira szeretem, miért nem segít megszökni innen. De hogyan? Annyi fehér köpenyes ember mászkál itt. Minden egyes mozdulatomat figyelik. Körülöttem rengeteg furcsa ember mászkál, akik vagy zokognak, vagy ordibálnak, vagy valamiféle dolog van a kezükön bebugyolálva.. mi ez a hely?

-          Ne haragudjon, kérem, mit keresek én itt? Hol vagyok? – oda futottam az egyik fiatal nővérkéhez. Talán beteg vagyok, és egy kórházban lennék? De hiszen semmim sem fáj.

-          Miss. Calder mi történt? Nem érzi jól magát?

-          Kérem, árulja, el hol van a családom és a szerelmem?

-          Nyugodjon meg, rendben? Sajnos nem tudok válaszolni önnek, de ha gondolja, hozok egy két napilapot, hogy lefoglalhassa magát. – mosolygott kedvesen.

-          Köszönöm az nagyon jó lenne.. – Amikor ez a kedves nővérke behozta az újságokat, az elsőt boldogan lapoztam fel. Olvasgattam a cikkeket, horoszkópokat és a szerelmi teszteket is. De amikor a másodikhoz értem a pulzusom felgyorsult, alig kaptam levegőt. A címlapon Louis és a ri**nc állt, miszerint ma lesz az esküvőjük. Lehetetlen, hiszen ő az enyém, nem vehetik el tőlem.

-          Neeeeeeeeeem ! – ordítottam fel. – Nem, nem, nem, nem.

-          Calder kisasszony mi történt?? Min zaklatta fel magát?

-          Nem mehet hozzá! Ki kell jutnom. Engedjenek el!

-          Ki hozott be neki újságot, amikor szigorúan meg lett tiltva!

-          Én voltam elnézést. Csak fel akartam vidítani a kisasszonyt..

-          Kérem, nyugodjon meg. Minden rendben lesz.. – nézett mélyen a szembe az orvos. Lassan már csak foszlányok maradnak meg, és teljesen elsötétül a világ…

Nem tudom hogyan játszhattam ki az őröket, de sikerült megszöknöm ebből a börtönből. Jelenleg London utcáin sétálok. Miért hiszik azt, hogy nem vagyok normális, és hogy nincs ki mind a négy kerekem? Hiszen én olyan kis cuki vagyok, meg szép, és Louis barátnője. Nem engedem, hogy egy olyan lányt vegyen el, akit nem szeret. Hiszen én vagyok neki az igazi.. Ugye?

Kiderítettem, hogy hol lesz a lakodalom, hiszen már régen vége van az esküvőnek. Az a kis szutyok nem veheti el tőlem életem szerelmét. SOHA!

Aprólékosan átgondoltam mindent.  Nem lehetnek boldogok, addig, amíg én élek. Nem engedem. Egyre közelebb értem a cél állomáshoz, és senki sem állíthat meg.

Egy fánál bújtam el és megfelelő alkalmat vártam. Valamikor csak ki jön az a perszóna és akkor végzek vele. Rengeteget kell várakoznom, hiszen a cél, szentesíti az eszközt. Amikor már kezdtem elfáradni megláttam hogyan Niall, a ribi és Louis nevetve jönnek ki az épület elé. Valamit sugdolóznak, nem értettem. De az alkalom meg volt. Elővettem a fegyvert a kézitáskámból és előléptem.

-          Megmondtam, hogy nélkülem nem lehetsz boldog! – fordultam feléjük. Az arcukról még a mosoly is lefagyott.

-          Eleanor mit keresel itt? – Louis alig kapott levegőt, szinte suttogott. – De hát neked…

-          Azt akarod mondani, hogy nekem egy rohadt elmegyógyintézetben kéne lennem? Azért jöttem drágám hogy velem legyél és boldogok legyünk együtt. – áhítattal a hangomban egyre közelebb mentek hozzájuk.

-          Kérlek, tedd le azt a fegyvert. Még a végén elsül és megsebesítesz valakit. – Niall és Louis közelebb jöttek míg Abby egyre csak távolodott.

-          Ne menj te sehova! Azonnal gyere ide. Mert veled még nem végeztem. – a fegyvert egyenesen felé tartottam. Teljesen bepánikolt a keze pedig a hasán pihent.

-          Kérlek, ne bántsd őt. Ő semmiről sem tehet. – könyörgött nekem.

-          Nem. Ez most az én időm.. Ti menjetek hátrébb és térdeljetek le! Te pedig gyere csak közelebb. – hadonásztam a pisztollyal. – Nem hallottátok? Gyerünk!

-          Rendben, csak kérlek, ne bántsd inkább engem.

-          Nem, nem.. – itt volt az alkalom.. Közöttünk talán 10-15 méter lehetett.. Louis és a szöszi mögötte térdeltek. Keserűséget, bánatot és félelmet olvastam le róluk.

-          Könyörgöm El, hagyj elmenni.. Kérlek..

-          Te komolyan azt hiszed, hogy csak úgy elengedlek? Amikor elvetteted az életemet, a szerelmemet, a munkámat, és még a családom is magamra hagyott. Csak is miattad. Több hónapja abban a rohadt kórházban kell sínylődnöm úgy, hogy semmi bajom. Drágaságom eljött a bosszú ideje. Meg fogsz fizetni mindenért.. Készülj a halálra, mert most eljön érted.. Utolsó szavad? Meg adom ennek a jogát.. Nem szeretném elvenni tőled..

-          Csak annyi, hogy Louis nagyon szerelek téged. Puszilok mindenkit és vigyázz a skacokra és emlékezz rám. Könyörgöm.

-          Kérlek ne mond ezt!– nézett rám könnytől csillogó szemekkel.

-          Sajnálom..

-          Jajj srácok még én is megkönnyeztem ezt a búcsú beszédet.. Viszlát, csillagom, találkozunk a másvilágban. – felé tartottam a pisztolyt. Hatalmas durranás, sikoly, és egy áldozat. Vajon jó embert találtam el?

/ 2 órával ezelőtt/

Louis szemszöge:

Esküszöm, én vagyok a világ legboldogabb embere. Soha de soha nem is álmodtam erről hogy egyszer egy ilyen nő lesz a feleségem mint ő. A lakodalmunk nevetéstől híres. Baki után baki következik.. Először Zayn törte össze a tükrét miközben magát nézegette.. Ezen annyira kiakadt, hogy majdnem elsírta magát.. De nem az a baj hogy 7 évi balszerencséje lesz.. ááh dehogy.. Az itt a probléma, hogy ezt a tükröt még Miley-től kapta az első évfordulójukon és most nem tudja magát nézni benne.. A következő baki, Niall megcsúszott a padlón és az egész esküvői torta rajta landolt.. (szerencse hogy ezt ők csináltatták nekünk és nem azt a gyönyörű tortát tette tönkre.) Majd Harry következett, amikor a beszédet kezdte el mondani elkezdett csuklani és nem tudta befejezni, ezért Liam vette át a szót.

-          Hát igen.. Abby és Louis.. Annyi mindenen mentek keresztül és most itt vagyunk. Annyira boldogok és szerethetőek. Nincs igazam? Kezdetben, amikor azon a partyn találkoztunk teljesen oda voltunk a lányért..

-          Hát még te.. – röfögött fel Zayn, mire egy szúrós pillantást kapott válaszul.. – Bocsika.

-           Szóval.. A kisugárzása egyszerűen rabul ejtett minket. Azon az estén rengeteget beszéltünk róla.. Akkor még nem tudtuk, hogy kinek is a lánya… Aztán én összejöttem vele, de a balesete közbe szólt.. Most így utólag bele gondolva életem legjobb döntése volt, hogy elmentem, hiszen akkor ez a két jó madár nem jön össze, és nem lehetnénk itt. Sőt a szerelmemet sem ismeretem volna meg. Rengeteg dolgon mentünk keresztül.. Abby-t egyszerűen vonzzák a balesetek.. – itt mindenki felnevetett – De szerencsére mindig kilábalt belőle, hiszen egy erős lány. Amikor elhagyott minket, hogy utazhasson és Magyarországra költözzön, egy darab szakadt ki belőlünk. Eltűnt egy időre a jó kedv, a boldogság.. Tudtuk, hogy nélküle már nem ugyan azok vagyunk. Susan és a többiek próbálta minket vidítani, de nem ment. Legjobban talán Louis és Niall volt összetörve. Ők kerültek hozzá legközelebb. Aztán Louis életébe ismét bekerült El, amit nem értettünk, hiszen már nem szerette annyira a lányt. Amikor decemberben meglepett minket, azt hittük örökre visszakapjuk őt. De aztán ismét magunkra hagyott. Lou-t már tényleg alig tudtuk össze szedni.. Ha a kis Adam nem lett volna talán itt is hagy minket.. De ezek a szomorú tényezők beszéljünk a boldogságról. Most hogy újra velünk vagy, ismét van remény.. Örülök, hogy visszajöttél csajszi, rettenetesen hiányoztál. Nagyon sok boldogságot kívánok nektek és remélem azért megörvendeztek minket egy két kis Lou-val vagy pici Abby-vel. Igyunk tehát Abby és Louis egészségére.

A köszöntő után következett a vacsora, aminek hozzáteszem Niall örült a legjobban. A vendégség a táncparketten táncolt, volt, aki beszélgetett, de volt olyan is, aki oda jött hozzánk és kérdezgetett a jövőről. Meg kell hogy valljam nagyon boldog vagyok. Itt van nekem ő. Ha ő nem lenne, nem tudom, talán most nem itt lennék. Eleanor betegsége picit bánt. Hiszen miattam őrült meg. Én csak játszottam vele, és ő azt hitte újra szeretem, és egy pár lehetünk. Aztán visszajött Abby és minden megváltozott.

Abby szemszöge:

Ez az egész egy csoda. Soha nem gondoltam volna, hogy itt fogok ülni kéz a kézben a férjemmel. Rettenetesen boldog vagyok, és hogy még tetőzzük a dolgot itt ez a picike, aki jó pár hónap múlva világot lát és véglegesen egy család leszünk. Milyen boldog lesz, amikor elmondom neki hogy kisbabát várok. Amikor az anyukája elhívta Lou-t Niall felkért táncolni.

-          Mit szólnál hozzá, ha most mondanád el neki? – kérdezte tőlem táncolás közben.

-          Mégis mit te okos?

-          Hát a kis Tommo-t. Olyan boldog lenne, légyszi mondjuk el neki. –  úgy nyafogott mint egy 5 éves

-          De miért akarod, hogy elmondjam neki? Miért nem ér rá a nászútnál?

-          Mert látni szeretném az arcát. Kérlek Ab, mondjuk el neki.. – azokkal a gyönyörű kék szemeivel nézett rám, tudok neki nemet mondani?

-          Hát jó. – nevettem fel. – keressük meg és hívjuk ki az étterem elé. Ott nyugalom van és elmondhatjuk neki a nagyhírt.

-          Köszönööm..

Egész úton az járt a fejemben hogyan fogom el mondani neki az örömhírt. Nyugi, sikerülni fog.. nem lesz baj..

-          NA mi van picim? Miért rángattatok ki a buliról? Mi volt olyan fontos? – kacarászott a párom.

-          Tudod drága barátom óriási hírünk, azaz híre van a drágalátos feleségednek. – vágta oldalba Niall Lou-t.

-          Picim, mi történt?

-          Tudod Louis, nem tudtam hogy hogyan mondjam el neked. Egy ideje már tudom.. és én rettenetesen boldog vagyok. Képzeld el..

-          Megmondtam, hogy nélkülem nem lehetsz boldog! – ismerős hang irányába fordultunk és még a mosoly is lefagyott az arcunkról.

-          Eleanor mit keresel itt? – Louis alig hallhatóan szólalt meg. – De hát neked…

-          Azt akarod mondani, hogy nekem egy rohadt elmegyógyintézetben kéne lennem? Azért jöttem drágám hogy velem legyél és boldogok legyünk együtt. – egyre csak közeledett. Nagyon félek. Az a pisztoly nem igazán bizalomgerjesztő..

-          Kérlek, tedd le azt a fegyvert. Még a végén elsül és megsebesítesz valakit. – Niall és Louis közelebb jöttek, míg én egyre csak távolodtam.

-          Ne menj te sehova! Azonnal gyere ide. Mert veled még nem végeztem. – a fegyvert egyenesen rám szegezte. Kezem egyből a hasamra csúszott. Csak a babát ne bántsa, könyörgöm istenem. Ő nem tehet semmiről.

-          Kérlek, ne bántsd őt. Ő semmiről sem tehet.

-          Nem. Ez most az én időm.. Ti menjetek hátrébb és térdeljetek le! Te pedig gyere csak közelebb. Nem hallottátok? Gyerünk!

-          Rendben, csak kérlek, ne bántsd inkább engem. – könyörgött neki Louis. Nem engedhetem, hogy bajuk essen, abba bele halnék.

-          Nem, nem..

-          Könyörgöm El, hagyj elmenni.. Kérlek.. – könyörögtem neki.

-          Te komolyan azt hiszed, hogy csak úgy elengedlek? Amikor elvetteted az életemet, a szerelmemet, a munkámat, és még a családom is magamra hagyott. Csak is miattad. Több hónapja abban a rohadt kórházban kell sínylődnöm úgy hogy semmi bajom. Drágaságom eljött a bosszú ideje. Meg fogsz fizetni mindenért.. Készülj a halálra, mert most eljön érted.. Utolsó szavad? Meg adom ennek a jogát.. Nem szeretném elvenni tőled..

-          Csak annyi, hogy Louis nagyon szerelek téged. Puszilok mindenkit és vigyázz a skacokra és emlékezz rám. – a szemem már könnyezett. Nem akartam tőle elbúcsúzni, hiszen még csak most kezdődött a boldogságunk.

-          Könyörgöm, ne mond ezt.. – nézett rám könnytől csillogó szemekkel.

-          Sajnálom..

-          Jajj srácok még én is megkönnyeztem ezt a búcsú beszédet.. Viszlát, csillagom, találkozunk a másvilágban. – egyenes rám szegezte a pisztolyt, egy dörrenés, és egy sikoly. Majd én a földre rogyok. Viszlát, kicsim.. Sajnálom, hogy nem láthattad meg a napvilágot.

Louis szemszöge:

-          Nee! - Egy lövés dördült el az is a mellkasába fúródott. Ájultan esett össze előttem. Niall-el azonnal felugrottunk és oda futottunk hozzá.

-          Eleanor te nem vagy normális. Megölted. Érted??

-          Ez volt a célom.. most, pedig viszlát fiúk. Louis én rettenetesen szerettelek. – A fejéthez emelte a pisztolyt és a második golyó belé fúródott. Holtan esett össze előttünk.

-          Niall hívj, már egy orvost nem hallhat meg. – Niall zokogott és befutott a vendégekhez. Én magamhoz szorítottam élettelen testét és zokogtam. Miért istenem? Miért veszik el tőlem azt, akit a világon mindennél jobban szeretek? A fehér menyasszonyi ruhája már vörös volt a sok vértől. Nem hagyhat itt engem. Nem. Abba én bele halok..

A következő pillanatban a mentők szirénázását hallottam és azt ahogy megáll az épület előtt. A mentősök rohantak oda hozzánk és elvették tőlem. El testét letakarták, hiszen megállapították a halált. A násznép kijött és körül vettek minket. Apám és Tom próbáltak felráncigálni, de nem hagytam

-          Hagyjatok.. Nem megyek innen sehova. Nem halhat meg.. én abba bele halok..

-          Ne mondj ilyet kisfiam. Erős lány.. meg fog gyógyulni.

-          Önök a hozzá tartozói?  – jött közelebb az egyik fiatal srác.

-          Igen a férje vagyok.. Mi van vele? Túl éli?

-          azonnal be kell vinnünk a kórházba hiszen elég mélyen, van bent a golyó és rengeteg vért veszített. Az állapota kritikus, de ezt majd bent a kórházban közlik önökkel.

-          És a baba? Ugye ő túléli? – szakadt fel Niall-ból a sírás.

-          Milyen baba?- fordultam felé. – Miről beszélsz, ha?

-          Ezt akarta elmondani neked előbb. Állapotos volt..  alig egy hónapos lehetett a pici.

-          De.. de.. az lehetetlen.. Kérem mondják hogy a baba túl éli..

-          Sajnálom uram.. Rengeteg vért veszített..  a baba nem maradt meg..

-          Ez az én hibám. Én tehetek mindenről.– istenem én ezt nem bírom. Összerogytam és zokogtam. Volt egy kisbabám, akit nem is láthattam. Nem foghattam a kezemben. Nem vihettem ki a parkba sétálni, és nem vehettek meg neki mindent, amit csak szeretett volna. Nem taníthatta meg a mamája táncolni, nem vihettem el foci meccsekre. Ezt nem fogom meg bocsátani magamnak. Elé kellett volna ugranom, vagy lebeszélni Eleanor-t erről az egészről. A fenébe. A mentő elvitte őt az egyik magánklinikára. Ott fogják megoperálni, és vigyázni rá. Összetörtem teljesen. Ha most őt is elveszítem..

/ 3 héttel később /

Itt ülünk a kórházi ágyánál és várjuk a csodát. Olyan dejavu-m  van. Ezt egyszer már eljátszottuk, hogy Abby életéért imádkozunk. Én egy tapodtat, sem mozdulok az ágya mellől. Nem fogom magára hagyni.

-          Kérlek, kicsim ne hagyj itt. Könyörgöm..

-          Louis. – jött be a szobába édesanyám, és a 4 bandatársam. – Hogy van?

-          Rosszul. Nem reagál semmire. Jajj, anya nem akarom elveszíteni. Nem hagyhat itt..

-          Ne aggódj kicsim, ahogy Liam is mondta Abby erős és fel fog épülni..

-          De mikor? Az orvosok le akarják kapcsolni a gépekről.. nem engedem.. érted nem?

-          Nyugodj meg.. – jött közelebb Hazza – nem lesz baj. Erős nő a feleséged és egy ilyen butaság nem fog bele avatkozni a házas életetekbe.

-          Ugye nem haragszol már rám? – Niall a könnyit törölgette. Ja igen. Niall –al rettenetesen összevesztem, hiszen nem árulta el hogy Ab babát vár. Szóba sem álltam vele.. De hát miért? Ő csak azt akarta, hogy Abby lepjen meg.. Marha voltam.. Milyen boldog is volt amikor közölni akarta a nagy hírt..

-          Ne haragudj.. Tudod a baba halála és az ő balesete elvakított. Nem akartalak megbántani.. Sajnálom..

-          Semmi baj.. Megértelek.

-          Nem jössz velünk haza? Pihenned kellene. – ajánlotta fel Liam

-          Nem megyek mellőle. Nem fogom egyedül hagyni.

-          Én itt leszek vele.. Ne aggódj..

-          Kisfiam pihenned és enned kellene valamit. Ez így nem lesz jó, meg fogsz betegedni.

-          Niall biztos maradsz vele?

-          Igen, menj csak…

-          Köszönöm. Szeretlek kicsim, nem sokára jövök. – egy csókot nyomtam a homlokára és elhagytam a szobát.

Abby szemszöge:

Egy szép ösvényen vagyok, ahol sok ember sétálgat, nevet, játszik.. Mintha már jártam volna itt.

Egy szép kis gyerek fut felém, Daviddel a nyomában.  Hol vagyok és ki ez a gyerek?

-          Mama! Mami! – hiszen ő nekem mondja azt, hogy mama.

-          Szerbusz, csöppség..  – egyből az ölembe pattant fel. – Dave ki ez a pici?

-          Ő a kis fiad, aki sajnos nem születhetett meg. – ahogy közelebbről megnéztem tényleg hasonlított ránk. A szeme és a pofija olyan volt mintha Louis-t látnám. Hát így nézett volna ki?

-          Istenem.. Hogy vagy picúr?

-          Nagyon jól, mami jössz velem játszani? – angyali mosolyát is a papájától örökölte.

-          Hát persze, de Dave, mi lett a neve a picinek? – kérdeztem, hiszen a kisfiam nevét nem tudtam meg.

-          Preston Jay Tomlinson a tejes neve. De mi csak Jay-nek hívjuk.

-          Jay.. nagyon tetszik..

Rengeteget játszottam velük. Nagyon jól éreztem magamat, nem akartam el menni innen. Voltak olyan pillanatok, amikor leláttam a földre azon belül is a kórterembe ahol a testem volt. Louis mindig mellettem volt és sírt. Annyira sajnálom szegényt. De nem tudok semmit sem tenni. Olyan boldog vagyok itt, nem akarok lemenni, sajnálom.

-          Anya, milyen a papa?  - kérdezte tőlem egyik nap Jay.

-          Tudod kicsim édesapád egy nagyon jó ember. Vicces, okos és nagyon tehetséges. Áldott jó hangja van. Egy bandában játszik 4 nagyon jó barátjával és járják a világot.

-          És nagyon szereted?

-          Az életemnél is jobban. Tudod rengeteg dolgon mentem keresztül, de mégis mellette lyukadtam ki. Ez jelenthet valamit.

-          De jó. És mikor találkozhatok vele? – erre a kérdésre sajnos én sem tudom a választ. És én mikor látom újra? Mikor érezhetem méz édes ajkait? Hiányzik..

-          Nem tudom picim. Remélem, nemsokára újra egy család leszünk.

-          Abby.. – közeledett felém David. – Itt az idő. Döntened kell.. Itt vagy fent kb. másfél hónapja. Maradsz velünk és fentről vigyázol a családodra, vagy visszamész hozzájuk és boldogan éled a házas életet, szülsz még pár gyereket..

-          Nem tudom. Én úgy itt maradnék. Veletek. Hiszen lent ti nem lesztek már velem..

-          De ha felnézel, az égre mi ott leszünk, és innen nézünk téged.. Nézz le. Ezt szeretnéd látni? Hogy a családod, a barátaid zokognak az ágyadnál? El fognak veszíteni, ha nem döntesz gyorsan..

-          Rendben. Csak ne sürgess. Figyel kisfiam. A mami most itt hagy téged Dave bácsival.. Ott leszek lent, ha hiányoznék, csak nézz le és újra láthatsz, sőt még a papit és nagyszüleidet is.. Kérlek, ne felejts el, rendben?

-          Soha nem foglak elfelejteni mami. Nagyon szeretlek téged.

-          Én is téged prücsök. Kérlek vigyázz rá jó?

-          Rendben, légy jó és legyél nagyon boldog. Hiszen megérdemled.

Louis szemszöge:

Eljött ez a borzalmas nap.. Nem akarom én ezt. De meg teszik. Mert kegyetlenek. Elveszik tőlem életem szerelmét, a leendő gyermekeim anyját és a feleségemet. Egész éjjel az ágya mellett ültem és könyörögtem a Jó istenhez, hogy ne vegye őt el tőlem. Az orvosok 10 kor jönnek a gépeket lekapcsolni és végleg kioltani az életét.

-          Jó reggelt kívánok, mindenkinek. – 4 orvos jöhetett be a szobába.

-          Tomlinson úr, tudjuk, hogy ez nagyon fájdalmas önnek és a családjának, de el kell őt engednie.

-          De nem megy. Ő a mindenem, kérem, legalább még percet hagyjanak nekem. Amíg normálisan elbúcsúzhatok tőle..

-          Rendben, 2 perc, de nem több és nem kevesebb.

-          Köszönöm.. Tudod soha sem gondoltam, hogy lehet egy nászút ennyire pocsék.. De kérlek, ne hagyj itt, gyere vissza és elutazunk kipihenni ezt az egész borzalmat.. Nem akarok nélküled élni érted? Nem! Remélem ott fent találkoztál a kis babánkkal és nagyon jól érzitek magatokra. Ahogy ígértem neked az utolsó percekben, soha de soha nem foglak elfelejteni. Érted? Soha!

-          Letelt az ideje.

-          Szeretlek! Most és mindörökre. – egy csókkal búcsúztam el tőle. Felálltam és Niall-be kapaszkodtam. Mind a ketten zokogtunk. Egy olyan nőt veszítettünk el, aki mindegyikünk számára nagyon fontos volt. A doki oda lépett a kapcsolóhoz és mielőtt lenyomta volna a gombot, egy perc csenddel búcsúztunk. De én hangokat hallottam. Bár bolond vagyok.. De nem.. hát hallom..

-          Állj! Ne nyúljon ahhoz a kapcsolóhoz! – oda rohant és bíztam a csodában.

-          Kicsim. Hallasz? Itt vagyok. Adj valami jelet, ha hallasz.

-          Louis add fel, már nem jön vissza. – próbálkozott Harry.

-          Nem. Hallottam értitek. Hallottam a nyöszörgését. Édesem hallasz? Itt vagyok veled..

-          Nem jön már vissza, feladta. – győzködött Liam is.

-          Nem ő itt van, érzem.. Kérlek, válaszolj már az istenit.

-          Lo-Loui.. – nyöszörgött.

-          Látjátok én megmondtam. – feléjük fordultam. Egyszerre lettek boldogok. Niall egyből mellénk vetődött és megfogta a kezét – Picim jól vagy? Hogy érzed magadat?

-          Most és mindörökre. Nem tudsz lerázni magadról.

-          Nem is akarlak.. Nagyon szeretlek te majom.

-          Én is téged..

-          Kisasszony hogy érzi magát?

-          Most már jól, de a mellkasom nagyon fáj.

-          Értem.. sok-sok pihenésre van szüksége és a családjára. Nagyon rájuk ijesztett.

-          Tudom, és nagyon sajnálom..

Író szemszöge:

/5 évvel később /

Hát igen.. 5 év telt el az óta a csúnya baleset óta.  Abby teljesen felépült és most boldogan él a családjával egy hatalmas kertes házban. Abby és Louis elválaszthatatlanok lettek és a szerelmük egyáltalán el sem múlt. Louis minden kívánságát figyeli állapotos feleségének.. Igen Louis és Ab már a harmadik gyermeküket várják. A pici Lexi nagyon várja már a kistestvérét. Lehet, hogy ő még csak 3 éves de hát ha szülők ilyen jó viszonyt ápolnak egymással.. minden szóba kerülhet..

Hogy mi van a többiekkel?

Liam és Kate összeházasodtak, és boldogan élnek London egyik nyugis utcájában. Ők is gyarapodtak, hiszen született egy kis trónörökös. Liam nagyon boldog volt, amikor megtudta az érkezését. Csináltatott neki egy kis mezt amin a pici neve szerepelt. Majd ez lesz rajta amikor kiviszi a meccsekre.

Niall is megtalálta a boldogságot egy Peggie nevű lány mellett. A természetük ugyan olyan. Mind a ketten szeretnek enni és meg található bennük az a kellő humor, ami csak feldobja a kapcsolatukat. Jelenleg összeköltöztek, de Niall már tervezi a lánykérést. Az ír srác rengeteget lóg a pici Lexi-vel hiszen nagyon szereti a csöppséget. A keripapi viszi sétálni, megy vele a játszó térre, vagy éppen elhalmozza rengeteg ajándékkal.

Zayn és Miley elutazott egy fölkörüli utazásra. Rengeteg szegény családot meglátogattak, akiknek szüksége volt egy kis törődésre. Az egyik afrikai városban találkoztak egy 3 éves árva kislánnyal, akinek a szülei egy katasztrófában haltak meg. Megsajnálták szegényt és arra az elhatározásra jutottak, hogy örökbe fogadják. Így ők is egy nagyon boldog családban élnek. A picinek mindenki nagyon örült főként a gyerekek hogy van még egy játszó társuk.

Harry újra összejött Sarah-val, akinek kiderült, hogy van egy gyermeke a sráctól és már 7 éves. A srác egyszerre volt boldog hogy van egy gyermeke és szomorú, mert a lány eltitkolta előle létezését. Most együtt élnek és Harry próbál minél több időt foglalkozni a gyerekével..

Szerintem büszkén mondhatom, hogy mindegyik srác megtalálta a maga boldogságát és nagyon boldogan él ebben a zűrös és rohanó világban.

Jake pedig egy nagyon híres színész lett. Rengeteg filmben szerepel, sőt néha már a rendező székébe is beül. Az ő élete is fenekestül felfordult. Amikor megtudta hogy Abby állapotos egyből ellátta minden féle holmival..

-          El sem hiszem, hogy már 5 évesek az ikrek.. – ámuldozott Abby, amikor a kertjükben üldögéltek és a testvéreinek a születésnapját ünnepelték. Mindenki itt volt, hiszen ez egy családi esemény.

-          Csak úgy szalad az idő.. mintha tegnap lett volna, hogy egyszerre szültünk meg. – emlékezett vissza Emily.

-          Hát igen elég vicces volt.. És most itt vagyunk, mint egy nagycsalád. Adam is már tinédzser, a ti gyerekeitek is nőnek fel..

-          Hát igen.. mi meg öregszünk.. – nevetett fel Tom.

-          Ne is mondj ilyet.. – nevetett fel Harry. – Nekem nem lehetnek ráncaim.. Az nem áll jól.

-          Ne bolondozz kicsim..

-          Tudjátok, én nagyon boldog hogy itt lehetek veletek. Van egy szép kislányom és itt várom a következő kisbabát.

-          Kicsim, mi is boldogok vagyunk. Nézzétek a gyerekek, hogy el vannak a kutyával. – mutatott feléjük Liam.

-          Tényleg..

-          Örülök hogy ilyen boldog életünk lett..

-          Héé, picim. – bújt oda Louis a feleségéhez. – nagyon szeretlek. MOST ÉS MINDÖRÖKRE.

The End!

Hát el jött ez a nap is.. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki olvasta a blogomat.. Tudom néha voltak csúszások de nekem is rengeteg dolgom van, amit remélem megértetek. 

Nehéz lesz megválni ettől a blogtól de sajnos muszáj lesz..

Remélem azért az utolsó rész  is elnyerte a tetszéseteket és méltán búcsúzik a blog :)

Köszönöm szépen 

- a több mint 16000 látogatót.

- a 25 feliratkozót

- a több mint 260 kommentet .

 Tényleg mindent köszönök nektek :) 

Remélem azért tovább olvassátok az írásaimat :)

http://thetruelifee.blogspot.hu/

Hát.. akkor sziasztok :) ♥

49. fejezet - Close your eyes

Hát sziasztok!

Meghoztam nektek az utolsó előtti részt :) Remélem tetszeni fog nektek. Annyit kérek ha elolvassátok ezt a részt hagyjatok komit hogy mit gondoltatok erről a részről :)

Hát nem szeretnék többet mondani.. Jó olvasást!

10- 15 rész és jön az utolsó befejező rész!

Pusziii

Ajánlott dal az egész részhez: Bangles : Eternal Flame 

 

Liam szemszöge:

Félek.. Féltem az egyik legjobb barátom élete a tét. Idegesen vezettem, szinte már szorítottam a kormányt csak hogy megtalálhassuk Abby-t és azt a barom David-ot aki ittasan ült be abba a rohadt kocsiba. Éppen a régi hídnál voltunk, amikor megláttuk őket. Teljes erővel szabtak a kis fahídon egyenesen felénk. Én nem tudtam már mit csinálni, hiszen rég ráhajtottam a hídra. Abby látta, hogy jövünk. A félelem legkisebb szikrája ott csillogott a szemébe. Megfogta a kormányt és elrántotta csak, hogy nekünk ne essen bántódásunk. A limuzin átszabta a fa korlátot és a Temzébe zuhant. Reflexből a fékre tapostam és kiugrottam a kocsiból. A lábam reszketett. Meg akartam őket menteni, de hogyan. Hirtelen ötlettől vezérelve lekaptam a lábamról a cipőt és a zakót és ugrásra készen álltam.

-          Hívjátok a mentőket szükség lesz rá! – kiabáltam oda a fagyott társaságra. Jacob egyből előkapta a telefonját és tárcsázta a számot.

-          Hova mész? – kiáltott utánam Niall.

-          Megmentem a barátomat! Nem hagyom meghalni. Szükségünk van rá! – Vágtam oda nekik ilyen egyszerűen..

-          Liam ne tedd! – kiabáltak, de engem nem érdekelt. Belevetettem magamat az alattam folyó Temzébe.

 Senki és semmi nem tudott megállítani. Lepergett előttem minden. Ahogy megismertük egymást, a rövid, de boldog kapcsolatunk, amikor Lou-val összejött, majd itt hagyott minket, visszajött és újra elhagyott. A sok szomorúság, ami miatta ránk telepedett.. Mindenkinek szüksége van rá, és nem hagyhatom, hogy a folyó martalékává váljon. Ő nem ilyen halált érdemel. Egyre lejjebb úsztam már láttam a kocsit teljesen ellepte a víz. Ott voltak mind a ketten. David félig magánál volt, próbáltam őt kimenteni először hisz ő közelebb volt hozzám. De ő nem engedte, azt mutogatta, hogy Abby-t mentsem, ő fontosabb. Feszegettem az ajtót, próbáltam ki nyitni, de valahogy nem ment. A levegőm már kezdett fogyni.. Valamilyen égi csoda folytán sikerült kinyitnom az ajtót.. Képek rémlenek, hogy valamerre úszunk, de hogy kijutottunk-e a vízből azt már nem tudom, mert minden elsötétült.

Niall szemszöge:

-          Hol vannak már? Olyan régen ugrott bele a vízbe.. Miért nem jönnek fel? – hiszti rohamot kaphattam, hiszen már levegőhöz is alig jutottam..

-          Niall! – rázogatott Jake. – Térj magadhoz. Szükségünk van a lélekjelenlétedre.

-          De hol vannak már a mentők és a tűzoltók? Mit mondtak a telefonba? – rohant oda hozzánk Tom.

-          Pár perc és itt lesznek. Egy búvár csapatot is küldtek a megmentésükre..

-          Szóltatok a többieknek??

-          Nem és meg ne idegesítsétek fel őket… - Tom túlságosan is nyugodt volt, rá is kérdeztem.

-          Tom miért vagy ilyen nyugodt?  A lányod ott van, a Temze fenekén te pedig semmit sem teszel ennek az érdekében.

-          Mit csináljak? Liam nagyon jó úszó! Bízok benne, hogy ki tudja menteni őket onnan… és a búvárok is nem sokára megérkeznek.

 / 6 órával később.. /

6 óra telt el a baleset óta… Nagyon sokáig kerestük őket a parton, vízben, de nem találtuk meg őket.

A búvárok megtalálták a kocsit a Temze alján, benne pedig David testét. Ő sajnos nem élte túl ezt a szörnyű balesetet. Mindenkit letaglózott a hír, és a lakodalmat fel is függesztették. Senkinek nem volt kedve az ünneplésre.

A násznép a baleset hallatán azonnal ment a helyszínhez rohant és segítették a keresését. A két várandós, kismamát pedig haza vitték, mert teljesen kiborultak. Nem szeretnék, ha a babáknak valami bajuk esne.

Egy csoda folytán, már épp feladni készültünk mivel sötétedett, egy kietlen partszakaszokon sétáltunk, és észrevettük Abby-t és Liam-et egy farakás közelében. Azonnal oda rohantunk hozzájuk.

-          Tom! – ordibáltam. – Karl! Gyertek már!

-          Merre vagytok? – messze lehettek, hiszen a hangjukat alig hallottuk. Harry egyből megnézte a pulzusukat.

-          Liam-nek alig van pulzusa.. srácok sietnünk kell, Értitek? – aggodalmaskodott.

-          Mi van Abby-vel? – rángatta Louis a barátját.

-          Nem tudom.. egy orvosnak kellene látnia. Van egy hatalmas seb a fején, ami vérzik, és a szíve is akadozva ver.

-          Hol a fenében van már a felmentő sereg? 

-          Nyugodj meg.. minden rendben lesz.

-          Merre vagytok??

-          Itt a farakásnál. Siessetek! Megtaláltuk őket.

Külső szemszög:

 Mindenki aggódva figyelte a történéseket. Féltek, hogy talán elveszthetik valamelyik barátjukat. Mi lesz a bandával akkor, ha valami történik a Payne fiúval? A banda vajon feloszlik? Vagy felvesznek a helyére egy másik énekest? Vagy 4en folytatják, amit anno elkezdtek? Ki tudja.. De nagyon reméli mindenki, hogy semmi baj nem lesz..

Abby pedig erős lány.. Neki menni fog. Ő tud küzdeni az életéért ezt többször bebizonyította.

/ A kórházban/

A násznép, a család, a barátok.. aggódva ültek a kórház folyosóin és várták az orvosokat hogy elmondják neki a fejleményeket.

 Vajon Abby hogy fog reagálni a kezelésre? Lesz valamilyen maradandó sérülése? És amikor megtudja David halálának a hírét mi lesz vele? Talán sikerül neki feldolgoznia? Vajon újra egy párt alkotnak Lou-val vagy ez a baleset végleg elüldözi a lányt Londonból? Ezekre a kérdésekre egyedül csak Abby tud válaszolni.

És a Payne fiúval mi lesz? Talán elég erős a szíve ahhoz, hogy ezt az egész katasztrófát átvészelje. A szerelme itt zokog, és azt várja, hogy kinyissa a szemét és újra megcsillogtassa szívdöglesztő mosolyát. Niall szeretne ismét a barátjával röhögni, szívatni a kanalakkal, hallani csilingelő kacagását. Senki sem szeretné elveszíteni ezt az életvidám, erős fiút.

Ahogy végig nézek az itt lévőkön valami fura érzés fog el itt legbelül. Sok minden kavarodik fel bennem, amiket nem nagyon tudok megfogalmazni. Lehet, hogy most tök hülyének gondoltok, de akkor is igy van. Mindenki meggyötört, szomorú, kialvatlan, a szemeik ki vannak sírva és mi semmit sem tehetünk. Csak a csodában bízunk és abban, hogy nem lesz semmi baj.

Ám most minden kiderül, mert pár fehérköpenyes doktor éppen felénk tart.

Louis szemszöge:

Istenem, könyörögve kérlek, ne legyen semmi bajuk. Újra itt vagyunk ebben a retkes kórházban és ismét kételyek között vergődünk. Vajon Abby ismét az a mosolyogós lány lesz, vagy amin keresztül ment már nem látom viszont? Könyörgöm édes jó istenem, ne engedd, hogy valami bajuk legyen. Olyan sokat jelentenek számomra..

-          Louis kérsz valamit a büféből? – jött oda hozzám az elég rossz állapotban lévő Kate.

-          Nem köszönöm.. Hogy vagy? – kérdeztem némi hezitálás után, hiszen a barátja is az intenzíven fekszik.

-          Rosszul. Ez a tétlenség megöl. Csak jönnének már az orvosok… Nem akarom őt elveszíteni érted? Olyan sokat számít nekem..

-          Gyere ide! – jó szorosan magamhoz öleltem. Ugyan abban a cipőben vagyunk. Megértem mit érez. Itt zokogott a mellkasomon, de bevallom nektek én is sírtam. Tudom szégyen, de akkor is..

-          Hé srácok, oda nézzetek jönnek az orvosok. – ugrott fel Niall.

-          Önök mind a hozzá tartozók? – kérdezték.

-          Igen, de mi van velük doktor úr?

-          Sajnos rossz hírekkel kell, hogy szolgáljak. – kezdett bele a mondani valójába. Az én lában itt feladta küzdelmet és le kellett ülnöm, hiszen nem bírtam már.. – A Payne fiú szíve nagyon gyenge. Most gépekre van kötve. Nem tudják volt valami szív betegsége a közeljövőben? Nem panaszkodott mostanában?

-          De igen.. – nyögte a lány – sokszor mondta, hogy fáradékony, és hogy néha beszúr neki a levegő.. de én nem gondoltam, hogy nagy baj lehet.. – zokogott.

-          Sok víz ment a tüdejébe, de mi mindent megteszünk érte..

-          És Abby? – kérdezte halkan Niall. Mintha a gondolataimban olvasott volna.. – Vele mi van?

-          Hát tudják.. volt a fején egy seb.. nem tudom erről tudnak-e valamit…

-          Seb? – tűnődött Tom. – Miről beszél? A lányomnak nem volt mostanában balesete.

-          De igen Tom.. még Magyarországon.. Elesett és kómában volt. – szólalt meg halkan Niall és mindenkinek a szeme rátévedt. – Nem akarta, hogy tudjátok.. sajnálom, hogy idáig titkoltam előletek. Csak megkért és nem tehettem mást..

-          Micsoda?

-          Szóval.. az a seb valamiért új felszakadt és azt próbáltuk helyre tenni, összevarrtuk és bekötöttük. Ezen kívül van néhány törése, és agyrázkódása. Szóval ő, ha minden jól megy és a sebbel nem lesz, komplikáció rendbe jön. Csak szeretném, ha nem izgatnák fel. Nem tenne jót neki.

-          Értettük. Mikor lehet hozzájuk bemenni?

-          Bemehetnek. De szigorúan egyesével. Rendben?

-           

Megkönnyebbültem, hogy a szerelmemnek nincs baja. De mi lesz Li-vel? Minden este lemegyek a kápolnába és imádkozok érte. A srácok megértették, hogy én szeretnék elsőként bemenni a lányhoz így meg is indultam az ajtó irányába. Közelebb mentem hozzá. Eszembe jutott az, amikor utoljára voltam bent nála a kórházba. Félénk voltam, de nagyon szerettem. Mivel ott volt Liam nem mertem közeledni hozzá, de valamiért nem tudtam foglalkozni a barátommal. Hiányoznak azok a pillanatok. Olyan boldogok voltunk.. Talán most, hogy David már nincs, újra együtt lehetünk. Kitudja.. Leültem mellé és simogatni kezdtem a kezét és egy forró puszit nyomtam az arcára.

-          Szeretlek! Ne hagyj itt, kérlek!

Abby szemszöge:

Egy szép virágos réten sétálgatok. Nyugalom van, nyugtató hatású zene szól, ismerős és ismeretlen egyaránt vidáman kacarászik. Mi ez a hely? Ott mintha a nagyit látnám, meg David focizik.. De hát ez lehetetlen…a nagyi még kiskoromban itt hagyott minket. Biztos összetévesztem valakivel. És az mintha Liam lenne, aki gitározik a fűben.

David meglátott és egyenesen felém futott, és felkapott majd megpörgetett maga körül.

-          Figyel baba. Tudd, hogy nagyon szeretlek, és a szívedben mindig is ott leszek, bármi is történjék.

-          Miről beszélsz? –mosolyogtam rá.

-          Nemsokára elválunk, és te nagyon boldog leszel, ott ahova kerülsz. Csak annyit kérek, soha ne felejts el, és néha gondolj rám.

-          De picim, hova mennék én nélküled? – tényleg nem értem miért viselkedik így?

-          Oda, ahol boldog lehetsz. Higgy nekem, és ne halazd el a szerelmet, mert ki tuddja mikor lehetsz megint olyan boldog .

-          Abby, itt az idő. - Közeledett felém Liam.

-          Milyen időről beszélsz?

-          Értem. – bólintott Dave – Szeretlek, rendben? – jó szorosan magához ölelt, és még egy könnycsepp is kicsordult a szeméből.

-          Abby nemsokára találkozunk. Addig bírd ki nélkülem. Szerbusz, csöppség.

-          Jó utat!

-          Miért hova mentek? Vagy hova megyek?

Egyszer csak minden sötétségbe borult. Semmit nem látok. Hol az a nyugalom és boldogság, ami az előbb körül ölelt? Csak zuhanok és zuhanok a semmibe. Mégis mi történt?

Csak hangfoszlányok rémlenek. Anyáé, Louis-é, apáé.. hallom, hogy beszélnek hozzám, de én nem tudok egy hangot sem kinyögni. Miért? Hol vagyok? És mi történt? Hol van Dave és Liam?  Csak annyira emlékszem, hogy az esküvőn vagyunk és Louis-al összegabalyodtunk. David kiborult és veszekedni kezdtünk. Mindenfélét vágott a fejemhez és elhajtottunk a helyszínről.. aztán a következő kép hogy kocsistul a Temzében kötöttünk ki. Aztán valaki úszott felénk. Ezután se kép se hang.. Vajon mi történhetett? És D-vel mi van? Itt van mellettem ő is? Nem akarom elveszíteni, hiszen fontos mozgatórugója az életemnek.

-          Ezek után mi lesz most? Újra együtt lesztek? – azt hiszem Niall hangját hallottam, de nem biztos.

-          Nem tudom… félek, hogy ő nem akar már itt maradni.. Főként a balesett miatt.. – ezek miről beszélnek? Miért ne maradnék itt? Talán valami baj történt, amiről még nem tudok??

-          Ne aggódj Lou minden rendben lesz. Liam-ről tudtok valamit? Hogy van az állapota? – ezt talán Harry mondhatta.. Liam?? Istenem! Mi a baja Liam-nek? Miről nem tudok. Fel akarok ébredni..

-          Még ő is kómában van.. a szíve rendetlenkedik.. Reméljük, felépül..Az orvosok kevés reményt látnak..

-          Az anyukája nagyon ki van.. ott sír az ágyánál Kate-el egyetemben. Alig lehet őket elrángatni onnan. Nem akarnak pihenni sem. Sőt a testvérei is ki vannak..

-          Istenem.. miért pont minket érnek ilyen csapások? Már soha nem lesz nyugodt életünk?

-          Nem tudjátok a temetés mikor lesz?

Ácsi! Temetés? Ki halt meg? Valahogy fel kell ébrednem.. nem mehet ez így tovább.. A fenébe. Pont ilyenkor nem tudok semmit se csinálni? Egyet egy mondat rántott vissza a jelenbe.. nem tudom hogy ez jó vagy rossz.. nemsokára kiderül..

-          Vajon Abby hogy fog reagálni, tudjátok kinek a halálára?

-          Micsoda? – a szemeim villámszerűen pattantak ki. Mindenki rémültem kapta felém a fejét.

-          Abby? Jól vagy? – ugrott mellém Louis és Niall egyszerre.

-          Hívjátok az orvost hogy Abby felébredt! Gyorsan!

-          Kicsim, nézz rám! Hogy érzed magadat? – hajolt fölém anya.

-          Ki halt meg? Kinek a temetése lesz? – kezdtem magamat felizgatni. Nem lehet, ki halt meg a közvetlen környezetemben? A jelenlévők egymásra néztek. Érzem, hogy baj van.. Még a porcikáim is megremegtek. – Áruljátok el! Most! Tudni akarom!

-          Ab, kérlek, nyugodj meg! Ne zaklasd fel magadat. – simogatott Louis.

-          Könyörgöm.. – már zokogtam. Nem tudtam abba hagyni.

-          Nem szabad felzaklatnod magadat. Kérlek…

-          De jó hogy jön, kérem.. – anya nagyon rosszul nézett ki. Fehér volt, a hasa pedig hatalmas, bármikor szülhet.

-          Kérem, most hagyják el a szobát. Mindenki. – a srácok szótlanul távoztak. Louis még oda hajolt hozzám és egy puszit nyomott a fejemre.

-          Hogy van kisasszony? Hogy érzi magát? – ült le az ágyam szélére a doki.

-          Rosszul. Fáj a fejem, és a lábam. De mi történt? Miért vagyok itt? És ki halt meg? Kérem, árulja el!

-          Rendben. De mindent szépen sorjában. 2 hete került be hozzánk, egy szerencsétlen baleset után. A kocsi, amivel utazott a Temzében kötött ki, és alig tudták kimenti magát. A fején lévő korábbi sérülés felszakadt és rengeteg vért vesztett… Majd a barátjával együtt behozták ide és az óta kómában fekszenek..

-          A barátommal? Szóval David is itt van? – feszengtem.

-          Nem kérem.. Liam Payne fekszik a folyosó végén lévő kórteremben..

-          Liam? De hát miért ő? Mi történt vele?

-          Maga után ugrott és kimentette a vízből. Azt még nem tudjuk, hogy hogyan de valahogy sikerült az akció és valamilyen csoda folytán kijutottak a partra.

-          Istenem.. és az ő állapota hogy van?

-          Az intenzíven fekszik és még mindig kómában van. A szívével van nagy baj... Valami csoda kellene, hogy újra velük legyen..

-          Istenem.. de várjuk.. és mi van Dave-el? Ő hogy van? Itt van ő is? Beszélhetek vele?

-          Abby, figyeljen rám. Tudom, hogy ez fel fogja Önt zaklatni, csak annyit kérek, próbáljon nyugodt maradni. – mit akarhat ezzel mondani? Láttam, rajta hogy baj van.. a szívem kalapálni kezdett.. – David a helyszínen az életét vesztette. Őt nem tudták időben kimenteni a kocsiból. Sajnálom. Őszinte részvétem.

-          Nee!! Az lehetetlen. Miért ő? Én voltam a hibás! Nekem kellett volna meghalni nem neki. – a pulzusom mintha az egekbe szökött volna.. nem tudtam feldolgozni azt, amit az orvos mondott. Azon nyomban valamit az infúziómba nyomhatott, hiszen teljesen ellazultam. Majd elaludtam.

/ 1 hónappal később/

Itthon ülök és zokogok a szobámba bezárkózva. Ma lesz Dave temetése. Itt fogják eltemetni. Egyszerűen nem merek a családja szemébe nézni.. Én vagyok a hibás mindenért. Én miattam veszített el a világ egy csodálatos színészt, egy unokát, egy fiút, egy szerető és gondoskodó bátyust. Ha nem találkozok vele, akkor nem történik meg ez az egész. Annyira rosszul érzem magamat. Naphosszat sírok, alig eszek, sőt.. a családom ki van borulva és félnek a lelki állapotom miatt. Meg is értem őket…

Jake nagyon sokat volt mellettem. Talán ő az egyetlen, akinek megengedtem, hogy a közelembe férkőzzön. Benne 100% -ig megbízok. Kitudja meddig lesz velem, és mikor kell vissza utaznia Amerikába.

Miután kiengedtek a kórházból sokat jártam vissza kontrolra és persze Liam-et is meglátogattam. Hála istennek felkelt a kómából. Tényleg csoda volt a köbön.

Amikor már teljesen késznek éreztem magamat arra, hogy bemenjek hozzá hívtam egy ápolónőt és átvitettem magamat az ő kórtermébe. Látni akartam, beszélni vele. Emlékszem, hogy ott a mezőn azt mondta nekem, hogy még találkozunk.

-          Liam! Miért? – egyből odagurultam az ágyához és ráhajoltam. Nem érdekelt, hogy mindenki engem néz. – azt ígérted, hogy még találkozunk. Nem hagyhatsz itt érted? Nagyon fontos vagy számomra, belehalnék, ha miattam mennél el. Könyörögöm, ébredj fel! Emlékszem arra az estére, amikor először láttalak, és arra is, hogy hányszor adtál nekem tanácsot. Mindig mellettem voltál. Akkor is, amikor nehéz idők voltak.. Nem tudnék nélküled élni érted? – rádőltem a mellkasára és zokogtam. – Mi lenne velem nélküled?

-          Abby, nyugodj meg kérlek. Minden rendbe fog jönni. – simogatott Liam anyukája – Erős fiú, sikerülni fog neki.

-          Én bele halok abba, ha nem éli túl. Hisz én miattam ugrott bele a folyóba.

-          De túl fogja élni. – bíztatott Hazza is.

-          Ahjj.. Liam, kérlek, nyisd ki a szemedet.. Nem hagyhatsz itt minket. – A szobában mindenki szomorú volt.. Nem akarták elveszíteni a legjobb barátjukat, családtagjukat.. Én sem akarom. Küzdök érte.. Ha kell még a saját szívemet is feláldozok..

-          Ha kell még az én szívemet is oda adom, csak hogy újra mosolyogni lássalak..

-          De hát akkor hogyan látsz? – kérdezte valaki rekedtes hangon.

-          Onnan felülről.. de héé.. Liam! Istenem.

-          Jajj csak ne ilyen hangosan kérlek… - mosolyogott.

-          Istenem, azt hittem már soha nem fogunk beszélni.. – könnyezve mosolyogtam rá.

-          De hisz megígértem hercegnő nem? Azt mondtam, hogy nemsokára találkozunk.. Ilyen könnyen nem tudsz lerázni magadról..

-          Nem is akarlak.. szeretlek te kis butus..

-          Én is hugica:) Látom te már egész jól vagy..

-          Khmm.. mi is itt vagyunk. – elfelejtkeztem a többiekről. Néha csendben néztek minket és meghatódtad ettől az egésztől. A helyemet Kate és az anyukája váltotta fel és jó szorosan megölelték és agyon puszilgatták.

Így visszagondolva rá nagyon boldog voltam abban a pillanatban. Aztán megint eszembe jutott Dave és elhagytam a szobát.. Emlékszem arra is, hogy miket mondott nekem ott fent. Szeret, és mindig is velem lesz. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Valamint azt is mondta, hogy legyek boldog. Mert akkor ő is az lesz. De vajon képes leszek meg találni a boldogságot Louis mellett vagy mindig eszembe fog jutni Dave?

Nem tudom, hogy készen állok-e a temetésre.. az a sok ember.. a sajtó.. a család..

-          Kicsim.. mehetünk? – kopogott be anya.

-          Persze, csak rendbe szedem magamat.. Pár perc és lent vagyok..

-          Rendben, lent leszünk.

Belenéztem a tükörbe, és ahogy megláttam magamat újra sírva fakadnék.. A szemim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, a szemeim pedig ki voltak bőgve.. Hát igen, az életem ismét egy hatalmas forduló pontot vett. Új elhatározásra jutottam, amit még nem mondtam el senkinek. Talán este a vacsoránál bejelentem mik a terveim a jövőre nézve.

Ott álltam elől a család mellett és zokogtam. Jacob mellettem volt és lelket öntött belém, a másik oldalon pedig Niall fogott. Mind a 4 srác (Liam még kórházban van, talán jövő héten kiengedik) eljött és lerótta a kegyeletét, amit tisztelek bennük. Tudom mennyire nem szerették, de mégis eljöttek az utolsó útjára.

Miután mindenki elment csak én és a közeli hozzá tartozók maradtak ott a sírnál. Nem tudtam mit csináljak meg szólaljak vagy ne? Hogy lenne a legjobb? Aztán az anyukája felém fordult és megölelt. Teljes szívéből.

-          Annyira sajnálom.. de tényleg nem így terveztem.. – magyarázkodtam.

-          Tudom édesem.. nem tudunk mit csinálni, de tudd, hogy nagyon szeretett téged.. – próbált mosolyogni, de nem ment neki. De megértem, hiszen a fiát most temették el.

-          Tudom azt mondta nekem ott fent, hogy szeret és mindig figyelni fog rám. ÉS szeretné, ha boldog lennék.. de én nem vagyok képes újra szeretni..

-          Kislányom ne mondj butaságokat.. fiatal vagy. És ott van neked az a helyes fiú, akivel előtte voltál együtt. Hidd, el mellette megtalálod a boldogságot.

-          Nem tudom..

-          És hogyan tovább?

-          Haza megyek.. Magyarországra.. Talán ott mindent könnyebb lesz feldolgozni, mint itt.

-          Te tudod.. de ne haragudj, most megyünk. Vigyázz magadra és remélem, még látunk!

-          Minden jót kívánok! – jó szorosan megöleltük egymást és két puszival váltunk el.

-          Jajj Dave, mi lesz velem nélküled? Ugye figyelsz majd rám, hogy ne térjek rossz útra? Segítesz, majd ha döntés elé állok? És ugye adsz erőt, hogy elmondjam a családnak, hogy itt hagyom őket?

Otthon a bőröndjeim már szépen felsorakoztak. Már tegnap eldöntöttem, hogy elutazok. Mindent összepakoltam, amire szükség lehet. Talán most vagyok itt utoljára, mindentől elbúcsúztam.. Ma este a fiúkat is áthívta anya vacsorára így nem kell kétszer búcsúzkodnom. Nehéz lesz, tudom, de akkor is így érzem helyesnek. Pakolás közben David cuccait is összepakoltam.. nem kell szerintem leírnom hányszor sírtam el magamat. Hiányozni fog… Nagyon..

Liam-től a temetés után köszöntem el. Nagyon nehezen fogadta el a tényt, hogy ismét elveszít,de megbékélt azzal, hogy minden nap beszélünk egymással és nem szakad meg a kapcsolatunk.

Amikor anya bekopogtatott, hogy kész a vacsora összeszorult a gyomrom. Vajon az öcskös hogy fogja felfogni, hogy ismét, elveszíti a nővérét.. Vajon látni fogom a kistesóimat? Kire fognak hasonlítani? Tudni fogják, hogy ki vagyok? Ki tudja? De az biztos, hogy én most lemegyek azon a lépcsőn és végleg elbúcsúzok a családomtól. Kérlek, istenem adj erőt..

-          Végre megjöttél. – mosolygott rám Ad – Abby ugye most már jól vagy és nem fogsz sírni?

-          Megpróbálok nem sírni. Rendben? – simogattam meg a fejét.

-          Ab, hogy érzed magadat? – kérdezte tőlem Niall.

-          Sokkal jobban hála istennek. De azért a fejem még fáj. – Louis egy szót se szólt. Többször próbálta velem megbeszélni a dolgokat, de én egyszerűen nem tudtam róla beszélni. Nem éreztem késznek. Kértem, hogy adjon időt, míg rendbe teszem az életemet. A vacsora egész hamar lezajlott és mielőtt anya kihozta volna a desszertet neki kezdtem a mondani valómnak.

-          Kérhetnék egy kis figyelmet? – mindenki rám kapta a tekintetét.

-          Persze kicsim. Hallgatunk. – mosolygott apa.

-          Tudjátok ez az egy hónap sokat változtatott az életemen. Elég nehéz volt feldolgoznom egy két dolgot.. Gondolom, tudjátok, mire gondolok. Szóval arra az elhatározásra jutottam, hogy visszamegyek Magyarországra és új életet kezdek. Szeretném, hogy tudjátok, rettenetesen szeretlek titeket és nagyon nehéz lesz ismét itt hagyni csapot, papot és Budapestre rohanni, de talán ott rendeződnek a dolgok és sikerül túl lépnem ezen a katasztrófán. Kérlek, ne haragudjatok rám. Sokkal jobb lesz nektek nélkülem…

-          Micsoda?.. Ugye.. ez nem komoly? Nem hagyhatsz itt minket? – sírdogált Niall. – Tudod jól, hogy megbékélni csak a családod mellett tudsz. Szükséged van ránk és nekünk is rád. Hát nem érted?

-          Így lesz a legjobb..

-          Kicsim, ne hagyj itt minket, kérlek.. Nagyon szerünk és féltünk téged ott a messzeségbe. – sírt anya.

-          Kérlek, ne sírj mama. Nem szeretnélek így látni. És kérlek, ti se sírjatok. Minden rendben lesz.

-          Mikor megy a géped? – kérdezte halkan Louis. Szinte alig hallottam.

-          3 óra múlva.

-          Hogy gondoltad ezt ha? Csak így itt hagysz mindent és attól neked minden jobb lesz? Csak így átgázolsz az embereken és itt hagysz minket összetörve? Tudod min mentük keresztül? Tudod milyen pocsék érzés volt téged ilyen állapotban látni? – dühöngött Lou.

-          Kérlek, ne mondj ilyet…

-          Azt hittem szeretsz annyira, hogy nem hagysz itt ismét.. De látom tévedtem.. – Louis felugrott az asztaltól könnyáztatott szemével elrohant az étkezőből.

-          Hiányozni fogsz. – közeledett Hazza. – Remélem, azért a kapcsolatot nem szakítod meg velünk. Tudod eléggé megkedveltelek.

-          Kizárt.. Nem rázhattok le magatokról.

-          Tudod Abby, rettenetesen megkedveltek. Kezdetben azt hittem csak azért vagy velünk, mert híresek vagyunk. De aztán a véleményünk megváltozott, természetesen jó irányba. – mosolygott Zayn. – Tudod mindig azt hittem, hogy Lou-val örökre együtt lesztek… Látod tévedtem. Azért remélem Budapesten megtalálod a helyedet és a boldogságot valaki mellett.

-          Köszönöm Zayn. És Niall. Tudod, neked köszönhetem a legtöbbet. Köszönöm, hogy ott voltál velem a nehéz időkben, amikor a beleset volt, kitartottál mellettem, Budapestre is eljöttél csak, hogy felvidíts. Tényleg Niall.. soha nem felejtelek el titeket. És remélem a gyerekiteknek majd meséltek rólam, hogy voltam én, aki össze kuszálta az életeteket.

-          Alap..

-          És Louisnak kérlek, mondjátok meg hogy szeretem és soha nem felejtem el.

-          Gyere ide Ad. Szeretném hogyha eljönnél majd velem Magyaroszágra.. Megmutatom a hatalmas házunkat. Tuti jól fogod magadat érezni..rengeteg olyan hely van ami a te korod bélieknek való. szeretlek öcsi.

-          Megint elmész? – szomorodott el

-          Héé.. bármikor hívhatsz jó?

-          Rendben..

-          Ab itt a taxi. – kiáltott az előszobából Jake – hát akkor, sziasztok!

-          Kimehetünk veled a repülőtérre? – kérdezte félénken anya.

-          Persze. Üljetek be a kocsiba és ott találkozunk.

Louis szemszöge:

-          Tudjátok ez az egy hónap sokat változtatott az életemen. Elég nehéz volt feldolgoznom egy két dolgot.. Gondolom, tudjátok, mire gondolok. Szóval arra az elhatározásra jutottam, hogy visszamegyek Magyarországra és új életet kezdek. Szeretném, hogy tudjátok, rettenetesen szeretlek titeket és nagyon nehéz lesz ismét itt hagyni csapot, papot és Budapestre rohanni, de talán ott rendeződnek a dolgok és sikerül túl lépnem ezen a katasztrófán. Kérlek, ne haragudjatok rám. Sokkal jobb lesz nektek nélkülem… - mi ez az egész? mi a fenéért hagy itt mindent? Engem? Mire jó ez neki ha? Ismét összetöri a szívemet..

-          Micsoda?.. Ugye.. ez nem komoly? Nem hagyhatsz itt minket? – kérdezte tőle Niall. – Tudod jól, hogy megbékélni csak a családod mellett tudsz. Szükséged van ránk és nekünk is rád. Hát nem érted?

-          Így lesz a legjobb.. – nem mert felnézni. Nem nézett a szemünkbe..

-          Kicsim, ne hagyj itt minket, kérlek.. Nagyon szerünk és féltünk téged ott a messzeségbe. – Emily sírva fordult oda hozzá.

-          Kérlek, ne sírj mama. Nem szeretnélek így látni. És kérlek ti se sírjatok. Minden rendben lesz.

-          Mikor megy a géped? – alig hallhatóan kérdeztem tőle, szinte suttogtam.

-          3 óra múlva.

-          Hogy gondoltad ezt ha? Csak így itt hagysz mindent és attól neked minden jobb lesz? Csak így átgázolsz az embereken és itt hagysz minket összetörve? Tudod min mentük keresztül? Tudod milyen pocsék érzés volt téged ilyen állapotban látni? – dühösen csapta az asztalra.

-          Kérlek, ne mondj ilyet…

-          Azt hittem szeretsz annyira, hogy nem hagysz itt ismét.. De látom tévedtem.. –felugrottam az asztaltól könnyáztatott szemmel elrohantam az étkezőből. Nem tudom merre. Csak bepattantam a kocsiba, és elhajtottam a helyszínről. Végig kell gondolnom az egészet..

A törzshelyemre mentem. Egy kis csendes park, ahol nyugalom van és régen ide jártunk Ab-el. Néztem azt a fát, amibe anno belevéstük a monogramunkat.

-          Louis mit művelsz? – nevetett a szerelmem.

-          Megörökítem a szerelmünket. Nézd itt a te monogramod és az enyém ebben a szívben.

-          Bolond vagy…

-          Nem csak szerelmes.. Ez legyen a szerelmünk jelképe.. Jó? Soha ne hagyjuk el egymást.

-          Soha! Most és mindörökre!

-          Most és mindörökre!

-          Bármikor utánad megyek, és nem hagylak megszökni. Rendben?

-          Remélem így is lesz. Nem akarok nélküled élni. Mindig a szívemben leszel.

Tudom, mit kell tennem! Azonnal bepattantam a kocsimba és a reptér felé hajtottam. Nem fogom elengedni.. Soha többet. Nem leszek még egyszer ilyen bolond. Hatalmas volt a forgalom. Egyfolytában az órámat néztem és a dudát nyomtam. Nem hagyhatom, hogy felszálljon a gép.

Nagy tömeg volt, rohantam, hogy odaérjek a kapuhoz. Láttam, hogy ott búcsúzik tőlük. Sírt.. Rohantam, ahogy csak a lábam engedte. Nem vett észre, megfordult és elindult a kapu felé.

-          Most és mindörökké! – ordibáltam torkom szakadtából. Mindenki engem nézett, a srácok vigyorogtak, Ő megállt és szépen lassan fordult vissza. – Most és mindörökké!

-          Louis! – ledobta a cuccát és odarohant hozzám. – Most és mindörökké!

-          Szeretlek te bolond! Ne hagyj, itt kérlek! – könyörögtem neki.

-          Erre vártam. Vártam, hogy mikor kérsz meg hogy maradj veled..

-          Bolond voltam.. Gyere ide hozzám. – forró csókot leheltem az ajkára és nem engedtem az ölelésből. Így álltunk a reptérnek az aulájában egymásba forrva.. szerelmesen..boldogan..