10. fejezet - A csoda

Harry szemszöge:

Nagyon örülök, hogy Sarah itt van mellettem. Amióta Abby kómában van, nagyon féltem a kedvesemet. Szerencsére Tom-ék szereztek mellénk testőröket, akik mellettünk vannak a nap 24 órájában. Sarah jóba volt Abby-vel, így ő is ki van akadva a történtek miatt.

-          Mit szólnál hozzá, ha megnéznénk valami filmet? – ajánlottam fel figyelem elterelés céljából.

-          Inkább maradjunk itthon. Nem szeretnék kimozdulni a házból. Nézzünk itthon filmet.

-          Rendben. Akkor menjünk fel a szobába.

Ahogy mentünk fel a lépcsőn  láttam, hogy Zayn és Miley akkor jöttek ki a konyhából kézen fogva.

-          Menj a szobába és rakj be valami filmet. Nem sokára utánad megyek.

-          Rendben. De siess, kérlek!

-          Hé, Harry! – hallottam Zayn hangját. – Nem láttad Liam-et és Ad-et??

-          De. Elmentek a vidámparkba. Liam megígérte Ad-nek hogy elviszi.

-          Értem. Köszi.

-          Nincs mit. És ti mentek valamerre? – kérdeztem tőlük.

-          Most be megyünk, a korházba utána pedig elmegyünk az Eiffel- toronyhoz. Megmutatom Miley-nak.

-          Akkor jó szórakozást nektek. Én most megyek, mert Sarah vár rám.

-          Köszi. – szólalt meg közbe Miley.

-          Abby-nek adjátok át, hogy üdvözlöm.

-          Rendben. Sziia!

Rohantam fel a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfoknál megbotlottam és estem egy hatalmasat. Amikor a földre érkeztem, megijedtem. Csúnyán kiröhögtem magamat.  Amikor beértem a szobába elmeséltem Sarah-nak a történteket, és együtt nevettünk. Film közbe szorosan magamhoz öleltem életem szerelmét. Nem tudom, mit tennék, ha valami baja esne.

Zayn szemszöge:

Amikor beértünk a korházba éppen bent volt a kórterembe Emily. Szegény napok hosszat ott ül az ágynál és sír.

-          Emily! Hogy van Abby?

-          Ugyan úgy. Az orvosok már csak a csodában reménykednek. – ismét zokogásban tört ki.

Eiffel- torony este.

-          Kérem, ne sírjon. – vigasztalta Miley. – Minden rendben lesz asszonyom.

-          Remélem. Annyira szeretném hallani ismét a hangját.

-          Hallani fogja. Nemsokára fel fog kelni. – öntöttünk lelket az asszonyba.

-          Jöjjön, menjük le. Igyunk meg egy kávát. Ma már evett valamit?- kérdezte Miley.

-          Még nem ettem semmit.

-          Akkor jöjjön. Meghívjuk valami ehetőre.

-          Menjünk. De kérlek, siessünk Szeretnék itt lenni mellette.

Miután lementünk a büfébe visszakísértük Emily-t a kórterembe. Utána elköszöntünk Abby-től és elmentünk az Eiffel- toronyhoz. Próbáltuk elengedni magunkat.  De nem nagyon sikerült.

-          Mi lesz akkor ha nem fog felébredni? – kérdezte lehajtott fejjel Miley.

-          Ne is gondolj ilyenre. Fel fog épülni. És ismét együtt leszünk.

-          Remélem. Már nekem is hiányzik.

-          Felmegyünk az Eiffel- toronyba? – kérdezte Miley.- Kíváncsi vagyok milyen lehet fentről a kilátás.

-          Persze, kicsim. Gyere. Menjünk.

Fent a toronyban próbáltunk ellazulni. És sikerült is. Jó sokat nevettünk. Nagyon szeretem ezt a lányt. Miután lejöttünk észrevettük hogy követnek minket a rajongók. Néhány szerencsésnek adtam egy autógrammot és fotózkodtam velük.

Liam szemszöge:

-          Ad. Felülünk a hullámvasútra? – kérdeztem tőle. 

-          Igeeen. – örvendezett a kissrác.

-          Akkor indulás. Mert nem fogunk sorra kerülni.

-          Jó jó. Már megyek. Nem kell így siettetni. Majd megyünk a következő kocsival. – ezt a kölyköt egyszer megzabálom. Tudja tenni az eszét, hihetetlen.

-          Nah, gyere kisöreg. – mondtam neki. Majd megfogta a kezemet és elhúzott a hullámvasút felé.

Fent a hullámvasút pályáján nagyon ellazultam. Sikítottunk amikor tudtunk, nevettünk és vicces fejeket vágtunk.

-          Jujj ez nagyon jóóó volt még eccer. – húzott megint a hullámvasút felé.

-          Nem volt elég öcsi? Fájni fog a pocid, ha még egyszer megyünk rajta. Gyere, nézzük meg az állatokat. – ajánlottam fel neki.

-          Jendben. Meg is etethetem?

-          Persze. De aztán lassan mennünk kell. Már biztos aggódnak értünk.

-          Menni kell? De ugye eszünk egy fagyit Liam??

-          Persze. Nézd ott van egy zsiráf.

-          Megetetjük? – kérdezte a csibészes mosolyával.

-          Igen. Gyere.

A nyakamba ültettem és a kezébe adtam az eledelt. Rengeteget nevettünk. Hazafele vettem neki egy fagyit, a parkban elmajszolta (aminek a fele természetesen a pólóján landolt) majd haza mentünk. Már nagyon vártak minket. Zayn és Miley a nappaliban ült. Tomas és Susan épp ekkor jött le a lépcsőről.

-          Apaaa ! – Ad máris Tom felé futott.

-          Gyere ide kisfiam! – felvette az ölébe. – Na, hogy tetszett a vidámpark?

Vidámpark Párizsban :)

-          Nagyon jóó volt. Megetettem egy zsijáfot, ültem a hullámvasútban, és egy olyan csúszdában amibe nagyon sok kanyar volt, meg ilyen vizes csúszdában is..

-          Ezek szerint nagyon jól éreztétek magatokat. – nézett rám köszönetmondóan Tom.

-          Igen. Remekül. – válaszoltam neki, a fejemet közben megbiccentve.

-          Apa. Már régóta nem láttam a tesóókámat. Hol van Abby?

-          Őőő.. tudod kisfiam...- láttam, hogy Tomnak elakadt a hangja. Innentől átvettem a fonalat.

-          Tudod Ad, el kellett utaznia. De nemsokára itthon lesz. - itt nekem is elakadt a hangom.

-          És mikor jön vissza? Már nagyon hiányzik.

-          Biztos, hogy te is hiányzol neki. – láttam hogy egy –egy csepp könny lecsurog Susan és Tom arcán.

-          Apa, miért sírsz? – kérdezte szomorúan Adam.

-          Gyere, Adam menjünk fel a szobába. Ne zavarjuk most apukádékat.

-          Hát jó. Menjünk. – Tom adott neki egy puszit és már rohant is fel a lépcsőn.

-          Köszönöm Liam.

-          Ugyan nincs mit. Egyébként hogy van? – kérdeztem tőle.

-          Nem változott az állapota. Az orvosok már csak a csodában reménykednek.

-          Istenem. Este bemegyek hozzá.

-          Rendben. De szerintem most fuss a lurkó után, jobb ha nem hagyod egyedül. – megcsillant egy mosoly Susan arca szélén.

-          Rendben. Sziasztok.

/2 hónappal később./

 Louis szemszöge. :

Már több kint két hónap eltelt és még mindig változatlan állapotban van a szerelmem. Tehetetlennek érzem magamat. De szerintem a többiek is így vannak vele. Sokszor voltam bent nála. A rejongóktól is kapjuk a támogatást. Nagyon kedvesek. Többször is megköszöntük nekik hogy ilyenkor is mellettünk állnak. Zayn és Miley , Harry és Sarah elutaztak néhány napra. Túl sok minden gyűlt össze bennük. Elutaztak a hegyekbe, van ott egy nagy apartmanunk. Oda akkor szoktunk menni, amikor el akarunk bújni a világ elől. Abby barátai feldíszítették a kortermet. Képek kerültek mindenhova, virágok és lufik.  

Tegnap váratlan hívást kaptunk az orvostól. Mindenkit behívatott a korházba.

-          Nem mondta, hogy mit akar? – kérdezte Tom.

-          Nem drágám. Csak annyit hogy fontos.

-          Menjük. Biztos fontosat akar mondani a lányunkról. – sürgetett mindenkit Emily.

-          És ha valami rossz történt? – kérdezte Miley.

-          Nem az nem lehet. – Szakítottam félbe a lány mondanivalóját.

-          Rendben. De mindenre fel kell készülni.

Az oda úton feszült volt a hangulat. Mielőtt bementünk volna az orvoshoz, bementem Ab-hez és adtam egy puszit a homlokára.

-          Lou gyere. Mindenki rád vár. – hívott Sarah.

-          Megyek már.

Tényleg ott volt mindenki.

-          Köszönöm, hogy bejöttek. Kérem, foglaljanak helyet. – nagyon feszült volt az orvos.

-          Kérem árulja el miért hívatott be minket. – hallottam hogy Emily hangja megremeg.

-          Asszonyom. A minap összehívtunk egy konzíliumot. És a többi orvos úgy gondolta hogy…

-          Mi hogy Doktor úr.. mit akarnak csinálni a lányommal..- szólt közbe Tom.

-          Nem reagál a kezelésekre. Úgy gondolták az orvosok jobb lenne ha levennénk a gépekről. Neki is jobb lenne.

-          Nem! – ugrott föl Liam. – Nem hagyom, hogy levegyék a gépekről. Nem halhat meg.

-          De uram… nincs esélye a túlélésre.

-          De nem hagyhatjátok! – körbenézett Liam. Láttam, hogy lehajtott fejjel ül mindenki. – Susan? Tom? Emily? Lou?

-          Liam. Kérlek ülj le. Hallgassuk végig az orvost. – nyugtatta meg Harry.

-          És ha nem veszik le a gépekről van esély rá hogy túl élje? – tudakoltam az orvostól.

-          Már említettem Gonzales asszonynak, hogy mi már csak a csodákban hiszünk. A Hölgy elég súlyosan beverte a fejét. Tényleg nagyon sajnálom. Az engedélyük kellene, hogy megtegyük a kötelező eljárásokat.

-          Nincs esélye, hogy túl élje? – kérdezte Emily.

-          Nincs. Vagyis ha túl élné akkor is maradandó agykárosodát vagy emlékezet kiesést szenvedhet.

-          Rendben. Akkor kérem csinálják. Nem szeretném hogy a lányom szenvedjen.

-          Na de Tom! – hallottam Niall is kiborult. – Ne tegyétek ezt kérlek. Ne öljétek meg őt.

-          De uram. Ez nem gyilkosság. Ne bolondozzon. A lány csak szenved.

-          Én ezt nem bírom. – Liam teljesen összeomlott. Kiviharzott az irodából.

-          Utána megyek. – Ajánlotta fel Zayn.

-          Kérlek. Ne tegyétek ezt. Gondoljátok meg! – szólt közbe Miley is.

-          Hisz ő a lányod Tom. Ennyire nem szereted őt? Csak így elengeded? – kérdeztem tőle.

-          Ne mond ezt Louis. Nagyon szeretem a lányomat. De nem akarom hogy szenvedjen. Kérlek értsétek meg.

-          Nem tudunk megérteni…

-          Sajnálom srácok. Kérem doktor úr. Intézkedjen.

-          Rendben. Akkor holnap délben lekapcsoljuk a gépeket. Addig elbúcsúzhatnak tőle.

-          Köszönjük szépen doktor úr. – látom Emily is kiborult.

Liam kint ül egy széken és sírt. Zayn nem tudta megnyugtatni szegényt.

Egész éjjel sírtam. Elveszítettem őt. Nem fogom többet hallani a lány hangját. Ennyit ért az imádság?

Reggel még bementünk hozzá elbúcsúzni tőle. Liam kézen fogta Adam-et és a kocsi fele hozta.

-          Gyere öcsi. Beleültetlek az ülésedbe és már megyünk is. – nyugtatta meg Liam a kisfiút.

-          Abby már vár rám? – kérdezte Liam-től a bocsi szemeivel.

-          Hé Liam, nem kellene ilyen állapotban látnia. Még kicsi. – magyaráztam neki.

-          Ne tagadjuk meg tőle, hogy utoljára láthassa a testvérét.

-          De Liam. Mit fognak szólni a többiek?- szólt közbe Harry.

-          Talán megjön Tom esze amikor meglátja hogy mire készülök. – határozta el magát Liam.

-          Ez bolondság. Szegény gyerek meg fog ijedni a sok műszertől és géptől ami Abby körül van. – most már Sarah is csatlakozott.

-          Nem tudtok meggyőzni srácok. elviszem a kisfiút. Ha törik ha szakad.

-          Te tudod Liam. De ebből bajok lesznek.

-          MEnjűűnk. Abby már váár rám. – mosolygott a kis Adam. Szegény gyerek nem tudja hogy mi vár rá.

Út közben nagyon felszült volt a hangulat. Harry bekapcsolta a rádiót hogy mégse legyen síri csönd az autóban. Amikor Tom meglátta hogy magunkkal hoztuk a fiát, nagyon kiborult. Adam semmit sem értett az egészből. Nem tudta miért hozta Liam őt egy korházba, miért ordít vele az apukája, miért könnyes az anyukája szeme. Furcsa volt ezt neki látnia.

-          Nem Liam! Nem viszed oda be a fiamat! Nem hagyom, hogy valami baja essen.

-          Tom, had búcsúzzon el a nővérétől. Értelmes gyerek. Hátha segít a helyzeten. Kérlek.

-          Nem. Liam nem.

-          De.. –szakadt félbe a mondanivalója.

-          Apa. Ne bántsd Liam-et. Én szeretem őt. Ne ordíts vele. Látom hogy rosszul esik neki! – a kis Adam kiállt mellette.

-          Tom szerintünk is nyugodj meg. Nem tenne jót neked. – szóltam közbe én is.

-          Gyere drágám. Igyunk meg egy kávét. még van 1 óránk. – Susan elvitte őt.

-          Egyet kérek Louis. Ne maradjon bent sokáig! – kérte tőlem Tom.

-          Rendben.

-          Adam. – vettem át innentől a szót. – Most odaviszünk Abby-hez. De nem szeretnénk hogy megijedj, vagy hogy félj. Ha valami baj van akkor azonnal szólj és már megyünk is.

-          Jendben.

Amikor odaléptünk a kórterem elé, mindenki fúj egy nagyot. Nagyon féltünk hogy mit fog gondolni.

Nyílt az ajtó. Adam először nagyon megijedt. Láttam a szemén. Nem tudta hogy most mi történik. Oda rohant az ágyhoz ráborult és sírni kezdett.

-          Ne sírj Adam. – vigasztalta Niall.

-          Mi töjtént vele? Meghajt?

-          Nem, Adam. Nagyon mélyen alszik. Azért hoztunk be hogy elbúcsúzz tőle. Mert sajnos elég sokáig aludni fog. – vigasztalta Liam.

-          De miért? Én is aludhatok vele?

-          Ezt nehéz elmagyarázni neked. Majd ha nagyobb leszel megérted. – mosolygott rá Harry.

-          Felülhetek mellé? Szabad? – kérdezte tőlünk, miközben törölgette le az arcáról könnyeit.

-          Persze. Gyere felültetünk – mondtam neki.

Amikor felültettem mellé, nagy csönd támadt a teremben. A kis Adam ahogy tudta megölelte és ráfeküdt a testvérére. Mintha el akarna tőle búcsúzni. Nagyon megható volt. Az én könnycseppem is kicsordult. Adam adott egy puszit Abby homlokára,arcára, kezére. És elkezdett ismét sírni. Oda ültem mellé és megfogtam a hőn szeretett lány kezét. Ebben a percben éreztem hogy megszorítja a kezemet. Ijedtemben felugrottam és hátra estem. A fiúk értetlenül néztek rám. Ezt vajon csak én éreztem és láttam? Nem történt semmi és csak beképzeltem volna?

-          Mi volt ez Lou? – kérdezte tőlem Niall.

-          Meg..megszorította a kezemet. Nem láttátok? – magyarázkodtam.

-          Mi?? – hőkölt hátra Liam. – Az lehetetlen.

Oda mentünk az ajtóhoz beszélni, hogy Adam ne hallja.

-          Lou. Ezt csak beképzeled magadnak. –súgta Zayn.

-          Lehetetlen hogy hirtelen felébredjen. Pont most amikor le akarják kapcsolni a gépekről..

Értetlenül álltunk az ajtónál amikor meghallottuk hogy Adam boldogan felkiáltott.

-          Fiúk! Abby felébredt az álmából. Ezek szerint nem kell hogy elhagyjon minket.

Ebben a pillanatban mind a hárman megfordultunk. Abby kinyitotta a szemét és értetlenül nézte a síró öccsét..

9. fejezet - A Tara show

Liam szemszöge:

Hosszú volt az éjszaka. Alig tudtam aludni. Abby kezét fogtam és beszéltem hozzá. Remélem, észleli, hogy itt vagyok mellette.

Amikor reggel felébredtem láttam, hogy bent van az ápolónő. Rá pillantottam az órámra. Jézusom, elaludtam. Susan már rengetegszer hívott. Gyorsan adtam Abby homlokára egy piszit és már rohantam is. Amikor odaértem a házhoz Susan és a fiúk már ott vártak rám.

- Liam! Elkéstél. Már el kellett volna indulnunk. – Susan pipa volt rám.

- Bocsánat. Elaludtam. Mehetünk? 

- Menjünk. 

Rajongók a stúdiónál

Láttam Lou-n hogy eléggé nyúzott. Nem mertem megszólalni, mivel elkéstem. Amikor odaértünk a stúdióhoz rajongók hada fogadott minket. Nem gondoltam volna, hogy Franciaországban is ennyi rajongónk van. Adtunk egy két autógrammot, de mivel rohantunk többre nem volt időnk. Beérve a stúdióba gyorsan felszereltek minket egy – egy aprócska mikrofonnal. 

- Kezdés! Három, kettő, egy. 

- Üdvözlöm ismét a kedves televízió nézőket itt a Tara show-ban. Ahogy a szünet előtt említettem a vendégeim a One Direction. Hello fiúk!

-Sziia Tara. – üdvözölte Harry. 

- Fiúk, hogy tetszik nektek Párizs? 

- Nagyon szép hely. A rajongók is kedvesek. És egy picit őrültek. – nevetett Niall.

- Hát az biztos. – viccelődött Zayn.

- Liam, és hogy van a lábad? Mert tudomásunk szerint volt egy kis baleseted. – kérdezte tőlem Tara.

- Már jobban van köszönöm. Néha még sántítok, de szépen gyógyul. A koncerteken még széken ülök vagy sétálok. 

-Kicsit ilyen kalózos fílinge van. – bohóckodott Harry.

- Fiúk,egy olyan kérdés . Milyen céllal tartózkodtok itt Franciaországban? ad áruljam el rajongók hada kíváncsi erre a válaszra– faggatózott Tara. Nem tudom, hogy kezdjek hozzá.

-Történt egy kis baleset a barátnőmmel. – picit fancsali képet vághattam mert a többiek furán néztek rám.

-Ha jól tudom egy autó ütötte el a lányt.

-Pontosan. Szegényt nem készítettem fel arra, hogy milyen ha a nyilvánosság is megismeri őt.

-Hogy történt? 

-Menekült az újságírók és a rajongók ellen. Nem nézett körül és lelépett az útról. Ekkor ütötte el az autó. – ismét elszomorodtam.

-Szegény lány. Hogy van most?

-Kómában fekszik. – vette át a szót Louis.– Én répával etetném, ha lehetne. Répától tuti felgyógyulna. -próbálta viccesre fordítani a nyomasztó hangulatot.

Ekkor mindenki felnevetett. Ez a gyerek tényleg répás, ahogy Adam mondta.

-Hogy oldjuk a hangulatot mit szólnátok hozzá ha énekelnétek nekünk egy dalt? – kérdezte Tara.

Persze. – vágta rá Zayn. 

Mivel az Up all night című cd-nk most jelent meg szeretnénk egy számot énekelni róla. – vette a kezébe a dolgokat Harry.

- Rendben. Halljuk.

Beálltunk a mikrofonok mögé és elénekeltük az egyik kedvenc dalomat a More Than This –t. 

Nagyon szép ez a dal. Miután lement az éneklés vissza ültünk a fotelekbe. Tara kérdezgetett még tőlünk egy pár dolgot.

- Terveztek turnét, vagy most Abby-re koncentráltok, míg ilyen állapotban van? – kérdezte tőlünk.

-Egy két koncertet, dedikálást és műsort tervezünk. De úgy hogy nem hajtjuk túl magunkat. Ugye srácok.. ezt beszéltük meg. – mondta Zayn.

- Igen. – helyeseltünk. 

-Harry és Zayn. A barátnőitek is itt vannak veletek? 

-Sajnos még nincsenek. – válaszolt a kérdésre Zayn.

-Hogy pontosítsak, héten repülnek ide. Már nagyon hiányoznak, jó lenne őket is biztonságba tudni. - helyeselt Harry.

Az szuper. Az biztos. 

-Hát hölgyeim és uraim. Ennyi lett volna mára. Holnap reggel 6 órakor ismét találkozunk. Búcsúzás kép a One Direction elénekel nektek egy számot. Viszontlátásra! – köszönt el Tara.

Ismét beálltunk a mikrofon mögé. Búcsúzás kép a One thing-et énekeltük el. 

Jó hangulatot hozott a stúdióba. Miután végeztünk, csináltunk egy képet Tara-val. 

Amikor kimentünk a stúdióból autógrammot adtunk a rajongóknak valamint fényképezkedtünk velük. A rajongók után elmentünk enni valamit, utána haza mentünk. Én lezuhanyoztam, ezáltal egy kicsit felfrissültem. Arra gondoltam, hogy bemegyek Abby-hez. Már indulni készültem, amikor kopogtam az ajtómon.

*kopkopkop*

 - Ki az? – kérdeztem.

- Adam vagyok. – hallottam az édes kis hangját. Már rohant is be a szobába.

-Szerbusz öcskös. – és felemeltem. Kapott tőlem két puszit is. – Hogy vagy?

-Jóól. Liaam.. meddig maradtok itt? – kérdezte tőlem a kis kölyökkutya szemével.

-Sajnos nem tudom. Még egy ideig biztos. – picit elszontyolodtam hisz Abby-re gondoltam.

-Szupeer. Gyere menjük el sétálni. Légysziii. 

-Most? – kérdeztem tőle.

-Igen. Szejetnék elmenni a játszótérre. - követelőzött Ad.

-Hát jó. Menjünk. Szólok Susan-nak hogy elvittelek. Ne keressenek téged te kis ördög. 

-Köszönöm. - és kifutott a szobából.

Lementem Susanhoz és Tomhoz. Beszélni akartam velük de csak Susan-t találtam ott. Tom Abby-nél volt. Susan elengedte Adam-et de kérte hogy nagyon vigyázza rá. 

Úgy fogok vigyázni rá mint  a szemem fényére. 

A játszótér után negettünk egy fagyit. Nagyon jól érezte magát  a kis srác.

Miután haza vittem bementem Abby-hez. Hosszú napnak nézek elébe.

8. fejezet - Párizs 2. rész

Sziasztok!

Bocsi hogy csak most teszem fel a következő részt, sajnos nem volt időm megírni.
Remélem tetszeni fog ez a rész és jó sokan elolvassátok!

Puszii:)

 Zsófi :)

Ami az előző részben történt:

Abby elutazott Párizsba. A repülőtéren nagyon nehezen vált el édesapjától. Amikor leszállt a repülője nagyon boldog volt, hogy újra láthatja a családját. Rengeteget nevettek, sétáltak és szórakoztak. Időközben nyilvánosság elé került Abby és Liam kapcsolata. Neten tartották a kapcsolatot. Abby találkozott a régi barátaival is.

Amikor elment vásárolni suvenirt a fiúknak, rajongók hada vette körül. Autógrammot és közös fotót szerettek volna a lánytól. De ő nem tudta mit tegyen, elmenekült onnan. Amikor át akart menni az úton nem nézett körül és elütötte egy autó….

Tom szemszöge:

-          Kérem doktor úr! Ne csigázzon minket! Mi van a lányommal? – könyörögtem neki.

-          Nem tudom hogy mondjam el Önöknek. – kezdett hozzá a doki.

-          Ugye nem halt meg? – kérdezte ijedten Liam.

-          Nem. – Egy picit megkönnyebbültem. Legalább nem halt meg a lányom.

-          Akkor? – sürgette őt Louis.

-          A műtét eléggé elhúzódott, mi mindent megtettünk.. – kezdett bele ismét a doktor. – De sajnálattal közlöm Önökkel hogy a lány kómába esett.

-          Hogy micsoda?? – Emily nem bírta már ezt a megrázkódtatást és elájult.

-          Emily. Emily. Ébredj! – ébrezgettem. De nem ébredt. Az orvos azt tanácsolta, hogy feküdjön be egy kórterembe. Nagyon kimerült volt.

-          És doktor úr, fel fog épülni a kómából? Lesz valami következménye? - sürgette őt Zayn.

-          Ha felkelne, súlyos maradandó sérülései lesznek vagy elvesztheti az emlékeit.

-          Istenem, csak ezt ne. – hallottam ahogy Liam elszomorodik.

-          Mennyi az esély arra hogy felébred a kómából? – kérdezte reménykedve Louis.

-          Kevés az esély de mi mindent meg teszünk, amit lehet. Abby Isten kezében van.

-          Be lehet hozzá menni? – kérdezte Niall.

-          Igen. Jó lenne ha minél többet foglalkoznának vele. Beszélgessenek vele, hátha hamarabb felépül. - tanácsolta az orvos.

-          Rendben. Köszönjük. – Vettem erőt magamon.

-          Nincs mit. Nemsokára vissza jövök hogy megnézzem a lányt. – elköszönt majd el ment.

-          Fiúk köszönöm hogy itt vagytok Abby mellett. Sokat jelent ez nekem/ nekünk.

-          - Alap hogy itt vagyunk. Hisz szeretjük a lányát. Nem fogjuk itt hagyni, főleg nem ilyen állapotban. - Maradunk ameddig csak lehet. A rajongók biztos megértik majd a történteket. - mondta Harry.

-          - Nagyon kedvesek vagytok fiúk. Ha fáradtak lennétek elviszlek titeket a régi házamba. Rengeteg üres szoba van, ahol meg tudunk szállni.

-          Köszönjük Tom. De most itt szeretnék maradni mellette. Persze ha nem baj. – szólalt meg Zayn.

-          Akkor menjünk be hozzá. – ajánlotta fel Harry.

-          Menjünk.

Annyira jó látni hogy ennyire szeretik a lányomat. Ilyenkor sem hagyják egyedül. Istenem ha a lányom meghal nem tudom mi lesz velem. Remélem túl éli, minden este imádkozni fogok érte.

Liam szemszöge :

A fiúk engedték hogy én menjek be először a szobába. Amikor beléptem, nagyon meg ijedtem. Abby gépekre volt kötve. Az egész az én hibám. Ha nem teszem ki a képét Twittere és nem állítom be partnernek Facebookon nem kezdik el üldözni a paparazzik. Remélem, hamar felépül és nem lesz komoly baja. Különben nem fogom meg bocsátani magamnak.

-          Abby, ha hallasz. Kérlek ne haragudj. Nagyon szeretlek.

Nem tudom, mit tegyek. Itt ülök a szerelmem mellett és a könnyeimet törölgetem az arcomról.

Hallottam hogy valaki kopogtat az ajtón.

*kopkopkopkopkop*

-          Bejöhetünk mi is? – kérdezték a fiúk.

-          Persze. – Ismét letöröltem a könnyeimet az arcomról. – Nyugodtan bejöhettek.

-          Hogy van? – kérdezte tőlem Louis.

-          Változatlanul.

-          Ugye nem magadat hibáztatod Liam? – kérdezte tőlem Niall.

-          De igen. Ez az egész csak is az én hibám. Ha.. – de belém fojtották a szót.

-          - Nincs semmi ha.. Tudod jól hogy a paparazzik és a rajongók már csak ilyenek. – vigasztalt Harry.

-          Ezért vigyáznak ránk testőrök.. Gyere menjünk „haza” és pihenjünk egy kicsit. Nem lehetsz ennyire nyúzott.. - mondta Zayn.

-          Nem! Itt maradok. Nem hagyom egyedül. Nézzetek rá, nincs jól. – mutattam rá Abby-re.

-          Nyugodj meg Liam. Akkor legalább egyél valamit és mosakodj meg. – ajánlotta fel Louis.

-          Rendben. De másról szó sem lehet.

-          Jó. Gyere.

Mielőtt elmentünk volna, adtam Abby homlokára egy csókot. Remélem érzi hogy itt vagyok/vagyunk mellette.

Amikor kiléptünk a kórházból újságírók hada várt minket.

-          Hogy van Miss Gonzales?

-          Felépül?

-          Hogy vannak maguk? Mit éreznek most?

Csak ezeket a kérdéseket hallottam.. Úgy dúlt bennem az indulat. Nem tudtam mit válaszoljak, csak tovább sétáltunk. Felhívtuk Tom-ot hogy jöjjön el értünk mivel nem tudtuk hogy hol lakik Emily és a kis Adam. 

 Adam nagyon aranyos. Aranyosabb mint ahogy Abby leírta. Amikor oda értünk a házhoz a kisfiú épp vacsorázott. Tom és Susan vigyázott Ad-re mivel Emily-t bent fogták a kórházba. Tom megmutatta a szobánkat. Én pont azt a szobát kaptam ami Ab szobája mellett volt. Lezuhanyoztam, át öltöztem majd gyors ettem valamit.

Mikor elindultam volna a kis Adam oda futott hozzám.

-          Szija. Tye ki vagy? –kérdezte tőlem a kis srác.

-          Liam vagyok. Te ugye Adam vagy.

-          Igen. Nyem tudod holy van a nővéjem? – kérdezte a kis boci szemeivel.

-          El kellett utaznia pár hétre. De nem sokára itthon lesz.

-          De jóó!!

-          Adam! Hol vagy? – hallottam Tom hangját.

-          Itt vagyook.

-          Végre meg vagy. Látom össze barátkoztatok. – nevetett Tom.

-          Igen. Nagyon ari a fiad. – nevettem már én is.

-          Méjt kerestél apuka? – bohóckodott Ad.

-          Mert vár már az ágyikód. Meg fürdetlek és mesélek neked.

Susan és Adam háza

-          Jóó. De én azt szeretném ha az a jépás gyejek mesélne nekem.

-          Répás? – kérdezte Tom. Én már nagyon kuncogtam.

-          Tom ő Louisra gondolt. Ő eszik folyton répát.

-          Tényleg? –  már ő is kuncogott.

-          Igen. – Adam már futott fel a lépcsőn.

-          És te merre mész? – kérdezte tőlem Tom.

-          Abby-hez. Nem akarom egyedül hagyni.

-          Rendes vagy, de pihenned kell. Menj be hozzá reggel.

-          Nem. Szeretnék vele lenni. Minden percet vele tölteni.

-          Rendben.. akkor menj be hozzá. Látom nagyon szereted a lányomat.

-          Nagyon. További szép estét Tom.

-          Szia!

Amikor már nyitottam az ajtót Susan kiáltott utánam.

-          Liam várj!

-          Gyorsan mond Susan. Épp Abby-hez indulok.

-          Pont most? – hallottam a hangján hogy valami fontosat akar mondani.

-          Igen. Miért?

-          Hívjunk össze egy kupak tanácsot. Fontos lenne számotokra.

-          Hát ha nagyon muszáj.. de kérlek siessünk.

-          Rendben gyere. Ülj le a nappaliba. Le hívom a többieket is.

-          Jó.

Míg a nappaliban ültem, Abby-re gondoltam. Vajon mi lehet most vele? És ismét elszomorodtam. Hallottam ahogy Niall dübörög a lépcsőn. Biztos nem tetszik neki valami.

-          Siessünk, mert már elígérkeztem Adam-nél. – hallottam Lou-tól.

-          Szóval akkor kezdhetjük? – álltam fel.

-          Igen… Szóval.. – kezdett bele Susan. – arra gondoltam, mivel itt vagytok Franciaországba belefűzhetnénk az itt létetekbe egy két rögtönzött koncertet. És adhatnátok interjúkat.. ne hagyjátok magukra a rajongókat.

-          De hát Susan. Nem kérheted ezt tőlünk.. főleg nem ilyenkor.  Tudod mi van Abby-vel.- mondta Lou.

-          Tudom. De muszáj lenne srácok. Nem hagyhatjuk ki ezt a lehetőséget. Holnap reggelre beszerveztem nektek egy reggeli showt.

-          És Abby? – akadtam ki. – Én vele akarok lenni és nem ilyen reggeli műsorokba szerepelni.

-          De Liam..

-          Sajnálom Susan, de nem..

-          Figyelj tesó.. szerintem Abby örülne neki.. – nyugtatott Harry. – Nem terheljük túl magunkat. Csak egy két koncert, interjú, műsorok. Ugyis lemondtunk egy csomó koncertet emi ebben az időszakban lett volna. Plusz a turnét is. Benne vagy legalább ebben?

-          Hát, ha tényleg nem terheljük túl magunkat. De csak akkor.

-          És ti fiúk? Ti is benne vagytok? – kérdezte Susan. Láttam hogy Lou is bizonytalan.

-          Rendben. Benne vagyok. – körülnéztem.

-          Rendben.. Nagyon örülök neki.

-          Akkor mehetek a kórházba? – kérdeztem.

-          És én Adamhez? – kérdezte Louis.

-          Persze menjetek. Liam korán gyere haza, mert együtt kell hogy menjünk a stúdióba.

-          Rendben. – És már rohantam is.

A kórházban nem nagyon akartak beengedni a kórterembe. Sokat kellett erősködnöm hogy bent tölthessem az éjszakát a kedvesemmel. Az első éjszaka nagyon hosszan telt.

Louis szemszöge:

-          Réépááás.. Hool vagy?? – keresett engem Adam.

-          Jövök már.. Itt is vagyok.

-          Végje! Máj apuci megfüjdetett és a mesére vájok. Gyeje a szobámba! – sietetett a kissrác.

-          Nem vagyok ám olyan gyors mint te. Spuri a szobádba.

-          Megyeek. Már itt vagyok. És tee hoj vagy már?

-          Itt vagyok. – ebben a percben léptem be a szobába. – Mit szeretnél hallani? Melyik mesét meséljem el neked?

-          Nyem tudom. Valami vicceset. – és ásított egy jó nagyot.

-          Rendben. Egy Grimm mesét olvastam neki. - A mese végére más jó mélyen szundikált.

-          Hé Louis. – jött be hangosan Niall.

-          Cssssss… - mordultam rá. – Most aludt el.

-          Oké. Oké. Anyuci. Gyere ki majd egy kicsit beszélnünk kéne.

-          Rendben megyek.

Miután betakartam a gyereket. Adtam a homlokára egy puszit, majd halkan kiosontam a szobából. Bementem Niall szobájába.

-          Mi volt olyan fontos? – kérdeztem tőle.

-          Semmi. – nevetett. – Gondoltam elmehetnénk egy kicsit sétálni.

-          Most?

-          Igen.

-          Figyelj majd máskor. Fáradt vagyok már és holnap korán kell kelnünk.

-          Jajj ne már.. nem lehetsz ilyen puhány. Gyere már. Csak sétálunk.

-          Bocsi, de nem. Feküdj le te is. Látom rajtad hogy te is ki vagy purcanva.

-          Hát jó. De akkor holnap bemegyünk Abby-hez? - kérdezte tőlem.

-          Igen. Nem hagynám ki. Jó éjszakát.

-          Szia!

Bementem a szobámba lezuhanyoztam és lefeküdtem. Abby-vel álmodtam. Nagyon hiányzik. Annyira szeretném már magamhoz ölelni. Soha nem mertem el mondani neki, de tetszik nekem. Ha meghal nem tudom mit csinálok..:(

Már nagyon késő van, nemsokára újra látom őt. Jó éjszakát!