16. fejezet

Louis szemszöge:

 

Miután letettem a telefont, haza ugrottam átöltözni. Olyan jó hogy csönd van ebben a nagy házban. Amikor beléptem az ajtón Adam ugrott a nyakamba.

-          Répáááás…

-          Sziia Adam. Hogy smint?

-          Jóól vagyok. Képzeld apa meséélte hogy a tesókám holnap haza jöhet a korházból.

-          Tényleg? – csodálkoztam rajta. Tényleg nem tudtam, hogy holnap haza jöhet.

-          Igeen. Anyával szedtünk neki virágot.

-          Az szuper. – tényleg nagyon örülök neki hogy haza jöhet a korházból.

-          Louiii, fel jössz a szobámba? Játszol velem egy kicsit? – olyan cukin nézett rám a kölyökkutya szemeivel.

-          Figyelj öcsi sajt, nekem most át kellene öltöznöm, aztán Abby-hez megyek be a korházba. Nem lehetne utána?

-          Na de réépáás. Akkor menjünk be a konyhába és együnk fagyit.

-          Jó, de remélem hagytál nekem a répás fagyiból. – csíkiztem meg a kisfiút.

-          Hát rajtad kívül senki nem szereti. – elindultunk a konyha felé. Kinyitottam a mélyhűtőt.

-          Milyen ízű fagyit szeretnél enni? – kérdeztem tőle.- Van csokis, epres, milkás, sztracsatellás és vaníliás.

-          Hát.. nem tudok választani. Ezért mindegyikből kérek. – elővette csibészes mosolyát.

-          Mindegyikből? Biztos vagy benne te kis haspók?

-          Igen.

Elővettem a fagyikat és a legnagyobb fagyi kelyhet. Az én répás fagyim isteni volt. A srácok mindig hülyének néztek hogy répás fagyit eszek. Nekem nagyon ízlik. És lehet hogy furán néztek most a monitorok előtt, de akkor is nagyon finom.

Miután végeztünk Adammel, bekísértem a nappaliba és bekapcsoltam neki egy mesét. Gyorsan felmentem a szobámba és átöltöztem. Abby már kétszer hívott és kaptam is tőle egy sms-t.

„ Szia! Remélem nem gondoltad meg magadat és bejössz hozzám. Elég sok megbeszélni valónk van. Szóval kérlek gyere be hozzám a korházba! Szeretlek! Ab. „

Nem tudom, hogy jól döntöttem- e akkor amikor megcsókoltam Abbyt. Ha ezt Liam megtudja, soha többet nem fog velem szóba állni. Most is elutazott a hegyekbe, mivel Abby kidobta miattam, értitek csak is MIATTAM. Persze Niall kérdezgetett arról, hogy miről beszéltem Abby-vel. Nem tudom elmondjam-e neki hogy mi történt.

Miután felöltöztem és elkészültem, indulás előtt bementem a nappaliba és adtam Ad-nek egy hatalmas cuppanós puszit.

Beültem a fekete kocsimba, benyomtam a rádiót. Nagy meglepetésemre az egyik dalunk ment a rádióban. (Pontosabban a One Thing). Útközben azon járt a fejem, hogy mit fogok mondani Abby-nek, vajon itt megszakad a barátságunk vagy egy párt fogunk alkotni.

Abby szemszöge:

Hol van már Lou. Vajon bejön hozzám vagy nem? Egy nap alatt kiolvastam másfél könyvet. Sétáltam a korház kertjében is, egyszerűen annyira izgulok hogy nem tudok megülni a seggemen. Egyszer csak kopogtak az ajtón.

-          Végre megjött. – gondoltam magamban. – Szabad!

-          Jó estét Abby! – köszönt az orvosom. Nem Lou jött. Most elszomorodtam.

-          Jó estét doktor úr! – picit elszomorodtam.

-          Na mi az? Miért szomorodott el? Talán nem engem várt ennyire lelkesen? – nevetett bohókásan.

-          Hát hogy az igazat megvalljam, nem. De magának is örülök. Igaz az hogy holnap haza mehetek? – kérdeztem tőle.

-          Igen. Ha nem lesz semmi probléma az éjjel, akkor a holnap estét a családjával töltheti.

-          Hát ez szuper. – csaltam mosolyt.

-          Egyébként az emlékeivel hogy áll? – kérdezte tőlem a doki.

-          Hát.. eléggé baljósan. Az édesanyám és Susan hoztak be képeket és meséltek is. De még így sem emlékszem. De ahogy nézegettem a képeket eléggé jó életem lehetett, és boldog voltam.

-          Az biztos, pörgős élete volt. De itt az idő hogy változtasson rajta ha szeretne.

-          Igen, szeretnék. Lehetséges, hogy újra megtaláltam a szerelmet. És nem szeretném elfelejteni..:) – mosolygott.

-          Ez jó. A memóriájával ne foglalkozzon, egyszer úgy is vissza fog térni. Ha nem most akkor lehet hogy holnap vagy holnapután.

-          Köszönöm a rengeteg bíztatást doki. – Ránéztem az órára. Most már tuti nem jön be. – Elnézést Doktor úr, de szeretnék zuhanyozni menni. Szóval ha nincs több beszélnivalónk akkor mennék.

-          Persze menj csak. Holnap reggel jövök. Elvégzünk pár vizsgálatot, majd megkapod a zárójelentést és mehetsz is haza a családodhoz. – mosolygott a doki. Akkor további szép estét.

-          Viszont! Viszlát. – és kiment az ajtón.

De Louis nem jött be rajta. Ez nagyon elszomorít engem. Bementem a fürdőszobába, persze a sterssz oldása képen énekeltem a zuhanyrózsa alatt. Nagyon vicces volt, de a legviccesebb az volt, hogy egy olyan dalt énekeltem amiről azt sem tudom hogy kiénekli és hogy honnan ismerem. Egyszerűen csak énekeltem. Amikor kijöttem a fürdőszobából is ezt dúdoltam.

-          Milyen jól meg már a dalunk. – akkorát ugrottam ijedtemben, hallottam az ágyam felől.

-          Jesszusom. Nagyon megijesztettél.

-          Ne haragudj. Nem volt szándékos.

-          Mióta vagy itt? És miért mondod azt hogy jól megy a dalotok? – nem értettem. De nagyon örülök neki hogy bejött hozzám.

-          Hát.. elég régóta. Nem találtalak a szobában, hallottam hogy zuhanyozol. Gondoltam megvárlak. Egyébként a mi dalunkat dúdoltad, a bandáét.

-          Tényleg? Csak úgy jött és elkezdtem énekelni. De ennek örülök. Ez talán azt jelenti, hogy térnek vissza az emlékeim.

-          Ez szuper. Figyu nem jössz ide mellém? Nem szeretném ha megfáznál, gyere búj be az ágyba. elővette csibészes mosolyát ami annyira tetszik. Már mentem is az ágy felé. Tényleg hűvös volt, jó volt bebújni a meleg takaró alá.

-          Tényleg jó itt a melegbe. Nem baj, ha odabújok hozzád? – kérdeztem tőled kacéran.

-          Nem, de figyelj beszélnünk kellene…- kezdett bele a mondani valójába de én nem hagytam.

-          Igen, tudom… de félek attól amit mondani akarsz.

-          De ne félj. Tudod én szeretlek téged, de.. – elakadt a szava. Most jön az hogy maradjunk csak barátok. Figyeljétek meg.

-          De te csak barátságot szeretnél. Ugye?

-          Nem ezt mondtam. Nagyon szeretnék veled járni,de ha ezt Liam megtudja ki fog borulni. És én azt nem szeretném. – láttam a szemén hogy ez bántja őt.

-          Figyelj Liam nagyfiú és ki tudja heverni ez a problémát. Én lennék a legboldogabb, ha járnák..

-          Ezek szerint te nem ismered őt annyira, mint én. Amikor az X-faktor alatt kidobta a barátnője rettenetesen összetört. Alig tudtuk összekaparni. Elhiheted nekem nem volt fényes látvány ilyennek látni a barátodat.

Egyébként én is rettenetesen boldog lennék ha egy párt alkotnánk.

-          Akkor próbáljuk meg, kérlek.

-          Nem tudom Abby. – egy hirtelen mozdulattal felállt az ágyról és oda sétált az ablakhoz. – Nem tudom mennyire menne ez nekem.

-          Lou. Kérlek. Ne tedd ezt velem. Tudod hogy szeretlek. –de ő félbeszakított.

-          Ne mond ezt kérlek. Tudod hogy szerelek.

-          De mondom, hisz így érzek. Ezek csak üres szavak, amiket mondasz. Ha nem akarsz akkor mond a szemembe.

-          Abby, nem ezt mondtam. De.. – dadogott.

Abby plüss macija :)

-          De, mi? Végre ki tudnád nyögni? – parancsoltam rá.

-          Liam a barátom, és kidobtad őt. Szerinted hogy esne neki az hogy most meg veled jövök össze.

-          Rendben, de most kérlek menj innen. – egy könnycseppez is elejtettem.

-          Abby, ne sírj. Kérlek. Megszakad a szívem ha így látlak.

-          Menj! Ki!A! Szobából! – lassan már ordítani kezdtem vele. A szívem megszakadt ebben a percben. Még soha nem beszéltem így egy olyan sráccal akit szeretek. Láttam, hogy már ő is könnyezik.

Teljesen kiborultam, olyan sírógörcsöt kaptam hogy elmagyarázni sem tudom. Befeküdtem az ágyamba, magamhoz szorítottam a plüssmackómat és próbáltam megnyugodni.