19. fejezet

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm hogy ennyien megtiszteltek engem az olvasással :)

Valamint szeretnék köszönetet mondani Adrinak aki a designét csinálja, és neki köszönhetően havonta új dizivel frissül a blog :)

Ha tetszik a történet akkor hagyjatok 1-2 komit hogy én is tudjam mit gondoltok róla ..:) 

3 KOMI VAGY 30 LÁTOGATÓ ÉS JÖN AZ ÚJ RÉSZ !! :)

Abby szemszöge:

A Louis-sal való veszekedésem után csak sírtam  és sírtam. Nagyon fájt az amit a fejemhez vágott, de én is csúnyákat mondtam neki. Már most bánom azokat a mondatokat amik elhagyták a számat.  De nem adom fel, meg fogom hódítani, és a megoldás erre a „gondra” az hogy hideg leszek vele. Másnap reggel hamar kidobott az ágy, nyúzottan másztam ki az ágyból és a fürdőszoba  felé vettem az irányt.  Belenéztem a tükörbe és magamba felsikítottam. Hatalmas karikám a szemem alatt, kibőgött szemek, kell ennél több? Mit fognak szólni a szüleim a kinézetemhez? Amikor kijöttem  a fürdőszobából az orvos már bent volt a szobába.

-          Abby, jól van? Történt valami az éjszakát? Fáj valamije? – aggódott miattam a doki.

-          Nem semmi baj.  Csak rosszul aludtam.

-          És akkor miért van kisírva a szeme?

-          Hosszú doki. Inkább vizsgáljon meg és had menjek haza.

-          Rendben.  Ahogy gondolja. Had jegyezzem meg hogy elég rendes és vicces barátai vannak.

-          Miért? – kuncogtam egy jót.

-          A szüleivel érkezett egy szőke hajú gyerek, ha jól tudom valamilyen tini banda tagja.. nem láttam nála nagyobb őrültet, a folyosó közepén elkezdett ír táncolni. A tegnapi répás srácról nem is beszélve, a folyosón úgy ette hogy egy répa reklámba bekerülhetett volna. Nagyon egészséges lehet.

-          Na az biztos. Elég jól össze válogattam ezeket a marhákat – nagyon jó ízűen nevettünk. A beszélgetés után jobb kedvem lett, nagyon bírom ezt az orvost. Ahogy beszélgettem vele az elmúlt egy hétben szingli, anyával össze kellene hoznom. Láttam hogy néznek egymásra, na majd meglátom mit tehetek.  Gyorsan átestünk a  rutin vizsgálatokon és már ment is el. Azt mondta hogy kb. 30 perc és készen vannak a papírok. Át öltöztem és elkezdtem pakolni. Ott voltam egyedül, de aztán megtörte a nagy csendet egy kopogás.

-          Bejöhetek? – hallottam a rejtélyes idegen hangját.

-          Persze gyere be.

-          Hogy vagy te okos? Látom jöhetsz haza.

-          Igen, minden rendben van. Örülök hogy bejöttél. - odamentem hozzá adtam neki egy hatalmas puszit és jó erősen megöleltem.

-          Nagyon hiányoztál királylány. Nagyon fura volt az a 3 hónap amíg kómában feküdtél. Látni hogy ezek a gépek tartanak életben, már a dokik is elvesztették minden reményüket, de mi soha nem adtuk fel. Mindig itt voltunk melletted, felváltva ültünk az ágyad szélén. – fura érzés volt ez a beszámoló. Amikor ránéztem láttam a könnyeket csörgedezni az arcán. Ott ült az ágyon,majd odamentem hozzá és letöröltem.

-          Ne sírj kérlek.

-          Jó rendben. Ha szabad megjegyezném elég soványka lettél, látszik hogy nem főznek túl jól a korházba. Nem megyünk el ebédelni?

-          Niall ha nem vetted volna észre épp egy korházban vagyunk. De délután elmehetünk a Nando’s –ba. Ha van hozzá kedved. – de amikor ki mondtam a kajálda nevét felcsillant a szeme.

-          Rendben. –egyből rávágta.

-          Kérdezhetek valamit? – nem mertem a szemébe nézni.

-          Persze mondjad. Tudod hogy nekem bármit elmondhatsz.

-          Lou is veletek jött?

-          Nem, sajnálom.  Tegnap este eléggé zaklatottan jött haza. Mi történt tegnap este? Egyszerűen nem tudtam kiszedni belőle. – odaültem mellé az ágyra és mesélni kezdtem neki.

-          Nem tudom. A baleset előtti időszak tiszta homály, van egy olyan érzésem legbelül hogy szeretem. Amikor felébredtem a kómából , mind itt voltatok. Először nagyon megijedtem,de amikor megláttam őt olyan érzésem volt mintha pillangók repdestek volna a hasamban. Utána pedig ő jött be hozzám először, mesélt nekem hogy a baleset előtt jártam valaki. Tényleg azt hittem hogy ő az és megcsókoltam.

-          Na várj csak. Ti csókolóztatok? –kerekedtek el a szemei.

-          Igen. Én megcsókoltam őt, vissza csókolt de egy kis hatásszünet után elhúzódott. Majd búcsúzáskor is megcsókoltam.

-          Már értem, akkor ez volt az amit Lou titkolt előlem aznap este. 

Abby szerintem szeret téged. Amikor megismertünk téged már akkor bökdösött hogy milyen csinos vagy, de Liam lecsapott a kezéről. Amikor nálunk voltál próbált veled lenni, de úgy gondolta, hogy te csak barátként tekintesz rá.. Ha megláttunk már dülledtek a szemei, Harry és én mindig emiatt cukkoltuk. –nevetett fel. – Próbált csajozni is, de az utolsó pillanatban visszalépett mert téged akart.

-          Ugye ezt nem mondod komolyan?  Hogy lehettem én ennyire vak?

-          Én ezt nem tudhatom. De ha szereted, akkor ne engedd el.

-          Köszönöm Niall. – odahajoltam hozzá és megöleltem. Apa ebben a percben rontott be a szobába.

-          Na indulhatunk?

-          Jézusom apa! Te normális vagy? Most engedtek ki a korházból, és te azt szeretnéd hogy ismét bekerüljek szívinfarktussal?

-          Nem.. De szerintem Niall örülne, több kaja maradna neki. – erre a mondatra Niall oda dobott neki egy gúnyos vigyort.

-          Mehetünk? – kérdezte tőlem.

-          Induljunk. – egymásra néztünk Niall –el és megfogtuk a bőröndöket.

Louis szemszöge:

Nagyon megbántam hogy bementem a kórházba. Még álmomban sem gondoltam hogy egyszer azzal a lánnyal fogok veszekedni akit annyira szeretek. Nem tudom miért nem érti meg a viselkedésemet. Minden kép beszélnem kell Liam-el, hogy tisztázzuk a dolgokat. Nem jöhetek össze a háta mögött az ex barátnőjével. De az sem jó ha sírni látod azt a lányt akit mindennél jobban szeretsz.

/A veszekedés estélye/

Nagyon siettem Abby szobája felé hisz már így is késésben voltam, épp ekkor találkoztam a dokijával.

-          Jó estét! – köszöntem neki udvariasan.

-          Hello. Louis vagy ugye?

-          Igen.

-          Akkor téged vár ennyire a kishölgy? – faggatott a doki. Vajon Abby mondott neki valamit?

-          Hát nagyon remélem.. – bohóckodtam. – Már kérdezni akartam, hogy van?

-          Köszönöm a kérdésedet, egész jól vagyok, habár elég hosszú műszakon vagyok túl.

-          Nem maga.. hanem Abby. – löktem oldalba. – Tényleg haza jöhet?

-          Ha ma este minden jól megy akkor igen. Szóval ha azt szeretnéd hogy a holnap estét már a saját ágyában tölthesse akkor ne nagyon zaklasd fel! Nem tenne jót neki, hisz még csak 1 hete ébredt fel a kómából.

-          Rendben. Megyek is, tuti vár már..vagyis remélem.

-          Hát igen, amikor én bementem hozzá nagyon várt valakit. De amikor távoztam szomorúságot láttam a szemében.

-          Jajj ne csak ne legyen pipa, hisz elég nehéz kiengesztelni.

-          Szaladj hozzá! Vigyázz erre a lányra hisz megérdemli!

-          Köszönök mindent, amit értünk tett. A titok tartás, a bizalom, az hogy bármikor fordulhattunk magához.. hisz nem is ismer minket… ez tényleg nagyon jól esett.

-          Ugyan nincs mit Louis. Érezzétek jól magatokat, és tudod nagyon vigyázz rá.

-          Rendben. Jóéjszakát.

-          Jóéjszakát.

A beszélhetés után elindultam a B258 –as szoba felé. Csukott szemmel is tudom már az utat hisz rengetegszer voltunk itt. Kopogtam az ajtón, de nem nyitották ki nekem. Több minden lefutott az agyamban 1. már alaludt;2.megsértődött ezért nem nyit nekem ajtót; 3. nem tartózkodik a szobában.

Benyitok a szobába, csak nem lesz baj belőle. Amikor betettem a lábamat a szobába egy lélek sem volt bent, az ágyban sem szunyókál senki. Mi történhetet? Hol van? Hisz az imént azt mondta a doki hogy bent volt nála a szobában. Leültem az ágyára gondolkozni hogy merre mehetett, ekkor hangokat hallottam a fürdő felől.

-          Zuhanyozik. – motyogtam magamban. Megnyugodtam, már féltem hogy nem látom többet. Ott ültem az ágyán és a plafont néztem, közben dudorásztam és persze hallgatóztam hogy mikor záródik el a csap. A csap alatt még énekelt is, nem nagy meglepésemre egy One Direction dalt énekelt. Nagy meglepetésemre nagyon jó hangja van, nem tudom Susan miért nem fedezte még fel, sok mindent ki lehetne belőle hozni. Látszik hogy nőből van hisz 20 percet minimum a zuhanykabinban volt. Már majdnem elaludtam az ágyán amikor kinyílódott az ajtó. Annyira elmerülhetett a gondolataiba hogy észre sem vett, de amikor megpillantott több minden látszódott a szemében. (öröm,ijedtség,szerelem,boldogság) Szegénykém nagyon vacogott, intettem neki hogy jöjjön ide és bújjon be az ágyba, ő szó nélkül elindult felém. Megöleltem, majd befeküdt az ágyba és a mellkasomra hajtotta fejét. Nem bírtam megállni, elkezdtem simogatni a hátát. Nagyon jól éreztem magamat, amikor valamiért felült.

-          Beszélhetnénk? – majd beletúrt a hajába. Úgy érzem, hogy most ér vége a nyugalom.

-          Persze. Mi bántja ennyire a szívedet?

-          Ez az egész Louis. Egyszer ilyen vagy a másik pillanatban pedig elutasító. Most is itt vagy, megengeded, hogy rajtad feküdjek, simogatod a hátamat, de mégsem szeretsz.

-          Honnan veszed ezt a baromságot? – picit kiakadtam ezen a monológon.

-          A jelzéseidből, és amikor próbálok közeledni néha, ellöksz magadtól. Pár napja is hívtalak, de nem vetted fel és még visszahívni se voltál hajlandó. – kezdte felizgatni magát.

-          Még tisztáznom kell magamban dolgokat és persze Liam-el is beszélnem kell. – felálltam és idegességemben odasétáltam az ablakhoz.

-          De akkor mi a francért csinálsz ilyeneket mint az előbb?

-          Ez egy jó kérdés.. tudod már magam sem tudom. – azonnal megbántam amikor ezt kimondtam. Ebben a percben könny gyűlt a szemében.

-          Menj el! – utasított el.

-          Abby én.. – de félbeszakított.

-          Menj!

-          Könyörgöm, had magyarázzam meg. - már az én szememben is gyűltek a könnyek.

-          Kifelé. Nem akarok veled megbeszélni semmit!

-          De miért? Adj két percet, kérlek! – közeledtem felé, de ő elfordította a fejét.

-          Menj el!- Egyszerűen nem akart meghallgatni. És ez az én hibám, amiért őt nem hibáztathatom.

-          Rendben. Szia!- felkaptam a kabátomat és kirohantam a szobából.  Neki dőltem a falnak és elkezdtem zokogni. Tudom nagyon gáz ha egy srác sír de nem tudtam megállni. Annyira szeretem őt, és most lehet hogy örökre elveszítem. Próbáltam megnyugtatni magamat, ami elég sok időbe telt, majd haza indultam. A kocsiba is csak rá tudtam gondolni, amitől ismét elfogott a sírás.

Amikor haza értem bementem a konyhába kivettem a hűtőből egy répás joghurtot majd a szobám fele vettem az irányt. Niall-el voltam egy szobában aki még ébren volt. Próbáltam úgy helyezkedni, hogy ne lássa a kibőgött szemeimet. De ez a tervem nem jött össze.

-          Lou, drágám, mi nyomja a szívedet? Mi történt? – kérdezte tőlem zavartan. Én egy szót sem tudtam kinyögni csak a joghurtomat tömtem, ami megnyugtatott. – Hol voltál?

-          Abby-nél..- csak ennyit tudtam kinyögni.

-          Mi történt vele? Baj van? – most már tényleg aggódott.

-          Nem…

-          Akkor meg mi a franc van? – ebben a percben szinte ordított velem. – ar ír manó feje már vörösödni kezdett.

-          Kezdetben nagyon jól meg voltunk, ott feküdt mellettem és a hátát simogattam. Az egyik percben ő felült és felhozta azt a témát, hogy miért nem járunk.. Én bepánikoztam és veszekedni kezdtünk.. Jajj Niall én nagyon szeretem őt és nem akarom elveszíteni.